Ekkor vegyük meg a repülőjegyünket, hogy a legtöbbet spóroljunk

Az elszálló árak miatt egyre nehezebbé válik a nyaralás költségeinek kikalkulálása, a What? nevű fogyasztói csoport kutatása szerint az utazási csomagok egyetlen év alatt 19 százalékkal drágultak.

Az áremelkedések utolérték a turisztikai szegmenst is, egyes felmérések szerint az Egyesült Királyság és Európa közötti nyári járatok 32 százalékkal drágábbak. A britek lelkesedését azonban ez nem veszi el, a nyári járatokra irányuló keresések száma az Egyesült Királyságban körülbelül 41 százalékkal nőtt 2022-höz képest.

Vannak azonban olyan tippek, amiket, ha megfogadunk, megelőzhetjük, hogy a megélhetési válság tönkre tegye utazási terveinket.

Vásároljuk meg most a nyári repülő- vagy vonatjegyeket, hiszen az árak a főszezon közeledtével emelkednek majd meg. Vizsgálatok szerint a tényleges

utazás előtt 178 nappal a hosszú távú járatokra szóló jegyek is körülbelül 54 százalékkal kerülnek kevesebbe.

Ha nehezen tudunk előre tervezni, rugalmas lemondási feltételek mellett vásároljuk a jegyünket, hiszen még így körülbelül 47 százalékot takaríthatunk meg.

Az Eurostar azt tanácsolja, hogy 120 nappal, vagyis négy hónappal hamarabb vegyük meg a jegyeinket a legjobb árakért. Ráadásul az Eurostar esetében akárhányszor módosíthatjuk a foglalást akár hét nappal az indulás előtt is.

A főszezon elején is jól járhatunk, így érdemes a júliusi és augusztusi utazás helyett júniusban gondolkodnunk.

Ilyenkor a repülőjegyek ára harmadával kevesebbe kerül és a szállodai szobák is olcsóbbak még. További bónusz, hogy a strandok és a turisztikai látványosságok sem zsúfoltak még.

Érdekes megállapítás, de tény, ha kedden indulunk, 15 százalékkal kevesebbet kell fizetni a repülőjegyért, mintha szombaton kelnénk útra. Az Eurostar estében is kedvezményes utazással kalkulálhatunk, ha keddre vagy szerdára váltunk jegyet.

A Flight Center UK adataiból kiderül, hogy 2023-ban az Új-Zélandra tartó járatok 81 százalékkal drágábbak a tavalyi évhez képest, a Dél-Afrikába pedig 42 százalékkal kerülnek többe 2022-höz képest, a Maldív-szigetekre azonban a jegyárak 14 százalékkal estek vissza. Costa Rica,

Argentína és Chile is jó választás lehet, hiszen az utazási iroda szerint 2022 óta csak kis mértékben emelkedtek a repülőjegyek árai.

Ha szervezett utazásban gondolkodunk, érdemes elkerülni Görögországot, ahol az árak 30 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben. Ciprus, Olaszország, Portugália, Törökország, Spanyolország és Portugália esetében átlagosan 7 százalékos az áremelkedés.

Tényleg olcsóbbak a repülőjegyek péntek 13-án? Erre a kérdésre kerestük a választ ebben a cikkünkben.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty)

repülő | spórolás | repülőjegy | vonatajegy | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom