Az egyik árösszehasonlító oldal megvizsgálta a kérdést.
És a válasza: igen. A Kayak azt találta, hogy az Egyesült Államokból Európába tartó járatok körülbelül 39 százalékkal, a Nagy-Britannián belüli járatok pedig nagyjából 19 százalékkal olcsóbbak ezen a napon, mint máskor. Noha 2023. január 13. az egyik legkeresettebb dátum az oldalon az évben, ez volt most az egyik legkedvezőbb árú is.
A cég szerint a légitársaságok és az utazási irodák is úgy kalkulálnak, hogy a babonák hatással vannak a keresletre. Egyes légitársaságok, köztük a KLM, a Ryanair és a Lufthansa üléssorai között nem is találunk 13-as számút.
Bár erről a péntekről már lecsúsztunk, októberben lesz még egy, ami 13-ra esik, és szintén olcsóbbnak ígérkezik a többinél.
Persze az árra biztosan az is hatással van, hogy kívül esik a főszezonon. Péntekenként egyébként rendszerint magasabbak az árak, míg olcsóbb járatokat a hét közepén lehet kifogni.
De mi a helyzet valójában a péntek 13-i repülésekkel balszerencse szempontjából? A statisztikák azt mutatják, hogy nincs okunk félni, sőt. A Repülésbiztonsági Hálózat (Aviation Safety Network) 2013-as elemzése szerint a halálos balesetek száma a péntek 13-ákon átlagosan napi 0,067, míg más napokon 0,091.
A repülőjegyek nem ígérkeznek éppen olcsónak az idén, de ezen a weboldalon megtalálhatjuk a legjobb ajánlatokat.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
babona | repülőjegy | foglalás | repülés | péntek 13Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!