Close
Öt interjú, amiben megkérdeztük azt, amit más még sohasem

Öt interjú, amiben megkérdeztük azt, amit más még sohasem

Izing Róbert, a Roadster főszerkesztője Full Random nevű podcast-sorozatában ismert emberekkel beszélget, de nem hétköznapi módon. Felteszi azokat a kérdéseket, amik másoknak nem jut eszébe, feltárja a féltve őrzött titkokat és kimondatja azt, amiről más mélyen hallgatna.

2022-ben is számos nagysikerű beszélgetésnek adott terepet a magazin podcastje, ezekből válogattunk.

1. Zwack Sándor

Zwack Sándor már több mint egy évtizede vezeti a nagymúltú Zwack Unicum Nyrt.-t, azonban nem volt mindig egyértelmű, hogy ez így fog történni. Kalandos életút áll mögötte, meglepően megközelíthető, jó a humora és lefegyverzően őszinte – egy halom olyan tulajdonság, amiket az ember feltétlenül várna el egy igazgatósági elnöktől. Sándorral beszélgetve arra voltunk kíváncsiak, miképpen élték túl a már évek óta tartó krízishelyzetet, miért szereti a bokszot, és hogy miért vezetett targoncát Londonban.

2. Tóth László

Tóth László trombitaművész nevét nem sokan ismerik, holott olyan sikerprodukciókban vett részt, mint a Marvel- és a Star Trek-filmek, a Netflixen debütált dél-koreai sorozat, a Squid Game, vagy ott van a Bajnokok Ligája-himnusz, abban is ő fújja a trombitát. A Roadster főszerkesztője arra volt kíváncsi, mi jelent nagyobb sikert Tóth Lászlónak: Amerika kapitány, a Netflix- és az HBO-filmek, vagy valami más? Mikor boldog egy trombitaművész? Hol vannak a komolyzene határai?

3. Kovács Kristóf

Kovács Kristóf producer mindössze huszonhárom éves volt, amikor létrehozta az Esti Showdert, a rendszerváltás utáni hazai televíziózás egyik legsikeresebb műsorát – és mindezt úgy, hogy közben még a szüleinél lakott. Felvirágoztatta a hazai stand up-kultúrát, megnyitotta Buda egyik legsikkesebb helyét, a Dérynét, és közben a pékszakmát is kitanulta. Melyik az igazi Kovács Kristóf? A megszállott mikromenedzser? Vagy a szenvedélyes fantaszta?

4. Péterfy Bori

Péterfy Borit szeretjük hallgatni, szeretjük nézni, de most megjelent egy könyve, és adódik a kérdés: olvasni is szeretjük-e őt, vagy mindenkinek jobb lett volna, ha a színpadon marad?

A művésznővel beszélgetve arra voltunk kíváncsiak, milyen elmesélni egy országnak olyasmit, amiről mások legszívesebben mélyen hallgatnának, mi maradt ki a könyvéből, és hogy szerinte mi a hosszú párkapcsolatok titka?

5. Rajzák Kinga

Topmodellként megjárta Milánó, New York, Párizs és London kifutóit, az utóbbi néhány évben viszont újságíróként szerzett nevet magának. Rajzák Kingával beszélgetve Izing Róbert arra volt kíváncsi, hogy mennyire volt komplikált ez a pályaváltás, mik a tervei és milyen nőként és emigránsként érvényesülni New Yorkban.

 

rajzák kinga | Péterfy bori | interjú | kovács kristóf | zwack sándor

FOLYTASD EZZEL

Ed Sheerannek húsos a feje! – Zack Tipton-podcast

Így lehetünk zöld hedonisták - Dr. Lelkes Orsolya-podcast

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram