Ezzel a gyönyörű, kilencven éves fenyővel várja a karácsonyt New York

Ahogyan 1931 óta minden évben, idén is impozáns fenyőfa érkezett a New York-i Rockefeller Centerbe.

Az épületegyüttes aktuális főkertésze, aki jelenleg Erik Pauzé, ilyenkor végigjárja az államot és környékét, hogy valamelyik faiskolában vagy akár hátsó kertben megtalálja azt a fenyőt, amelynek nemcsak az alakja tökéletes, de elég erős is ahhoz, hogy elbírja az igen nehéz csúcsdíszt.

Pauzé figyelmét ezúttal egy kilencven éves, 24 méter magas és 14 tonnás lucfenyő keltette fel egy bizonyos Neil Lebowitz kertjében, az innen 322 kilométerre található Queensburyben. A férfi örömmel ajándékozta oda a fenyőt a nemes célra.

Neil Lebowitz beveri azt a rudat a fenyő aljába, amelynek segítségével felállítják a fát az állványra

Miután felállították,

a fát ötvenezer, színes LED-égővel és egy négyszáz kilós Swarovski-csillaggal díszítik fel, amelyet 3 millió kristály borít.

A fények november 30-án gyulladnak fel, a ceremóniát az NBC élőben közvetíti. Ezután az égősorok minden nap reggel 6 órától éjfélig világítanak, kivéve karácsony napját, amikor 24 órán át lehet gyönyörködni bennük, és a szilvesztert, amikor már este 9-kor kialszanak.

A Rockefeller Center először 1931-ben kapott karácsonyfát, amikor munkások egy csoportja gyűjtött rá pénzt, ekkor egy hat méter magas balzsamfenyő díszítette a központot. Az első fénygyújtási ceremónia 1933-ban volt, az eddig legmagasabb fát pedig 1999-ben állították fel, amely harminc méterrel magasodott a tér fölé.

A gigantikus karácsonyfa mellett is tudunk még néhány dolgot, amiért érdemes megnézni a téli New Yorkot.

(Forrás: Today, képek: Getty Images)

fenyő | Rockefeller Center | advent | karácsony | karácsonyfa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom