A karosszériaépítés hagyományát ezzel az országúti jachttal éleszti fel a Rolls-Royce

A huszadik század első felében virágzó karosszériaépítő manufaktúrák hagyományait eleveníti fel a Rolls-Royce, amelytől mostantól olyan egyedi formájú luxusautókat is lehet rendelni, mint a jachtok által ihletett Boat Tail.

1904-ben, amikor Charles Rolls és Henry Royce először találkoztak, a brit utakon még csak nyolcezer gépkocsit regisztráltak, ami töredéke volt a mintegy félmillió lovas kocsinak. A következő húsz évben azonban az automobilok vitathatatlanul átvették a vezetést, és a személygépkocsi már nemcsak a gazdagok játékszerének számított, hanem a privát utazás általános formájává vált.

A korai időkben az autógyártók általában csak a mechanikus alkatrészeket gyártották, a motorral és futóművel szerelt alvázat pedig a karosszériaépítő cégek látták el az ügyfelek igényei szerint készült felépítménnyel. A kocsiépítő cégek idővel átálltak a lovas járművek gyártásáról, de más cégek is kihasználták a gépkocsik kínálta új lehetőségeket.

A korabeli karosszériák azonban nem sokban különböztek a lovas elődökétől,

és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a lovak tempójához illő anyagok és módszerek már nem alkalmasak a gépkocsik jelentősen nagyobb sebességéhez. A karosszériaépítés tudománnyá vált, és a húszas évekre már az autógyártók végezték házon belül a tömegtermelést.

A gyűjteményében lévő, 1928-ból származó csónakfarú Rolls-Royce adta az ötletet a tulajdonosnak az új modellhez

Az olyan luxusmárkák, mint a Rolls-Royce, azonban még több évtizeden át továbbra is kiszervezték a karosszériaépítők munkáját az ezzel foglalkozó műhelyeknek. Az önhordó karosszéria és integrált futómű megjelenéséig, egészen a hatvanas évekig szállítottak alvázakat, amelyekre előbb favázas, majd acélvázas szerkezetre feszítették a mesterien formált acél és alumínium paneleket.

A saját igények alapján megtervezett karosszéria építése hasonló ahhoz, mint egy öltöny rendelése a Savile Row szabójától,

vagy egy ruha varratása egy párizsi couturier-vel. A márka ügyfelei eddig is válogathattak a különleges anyagok és színek között, az ízlésüket tükröző egyedi stílusú, de szériamodellen alapuló alkotásokat a Bespoke program keretében rendelhették meg.

Az egyetlen példányban készült Sweptail 2017-ből

Még ennél is különlegesebb luxusjárművek születhetnek a most alapított Coachbuild részlegnél,

amelynek munkáját a 2017-ben bemutatott, hajóformájú Sweptail előlegezte meg. Az egyetlen példányban készült luxuskupé további vásárlók érdeklődését is felkeltette, közülük hármat a legújabb modell tervezési folyamatába is bevonták. Így született meg a Boat Tail.

A hajók ihlették az 5,9 méter hosszú fenséges kabrió formavilágát,

erre utal a jachtokéra hasonlító hajlított szélvédője, a vízből kiemelkedő motorcsónakot idéző profilja, valamint a nyíltpórusú fából készült, alumíniumbordás hátsó fedélzet. Az utastét padlóját fával borították, és a levehető vászontető is inkább a jachtok napfényvédő árnyékolójára hasonlít.

A Boat Tail mégsem csak a formája miatt izgalmas, hanem azért is, mert a hátsó részéből piknikszett hajtható ki. A duplaszárnyas fedelek feltárásával emelkednek ki a tálalók, benne az aperitifekkel és a párizsi Christofle gravírozott étkészletével.

A beépített klímaberendezés útközben is megfelelő hőmérsékleten tartja a bekészített ételeket és italokat.

A tálaló központi része a hűtőszekrény, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a tulajdonos kedvenc Armand de Brignac pezsgőjéből elférjen két palack, és azokat pontosan a hozzá illő hatfokos hőmérsékletre hűtse. A Rolls-Royce ajtóba rejtett esernyőjének mintájára itt

egy teleszkópos napernyő hajtható fel a nyári piknikekhez.

A Rolls-Royce fényezése sem mindennapi, a tengerkék színe az utastér kárpitozásán is visszaköszön, és a goodwoodi márka története során először színátmenetes festést kapott a motorházfedél, amit kézzel vittek fel. A Boat Tail tartozéka még a kesztyűtartóba rejtett Montblanc toll, és a

csuklóra csatolható, vagy műszerfalba illeszthető svájci Bovet 1822 karóra.

A Coachbuild részleg első alkotásából csupán három példány készül, és az elsőként bemutatott Boat Tail nem a tulajdonos gyűjteménye mélyén bújik majd meg. A Rolls-Royce azért tesztelte ugyanolyan alapossággal, mint a sorozatban gyártott luxusautókat, hogy a vevője

bármikor elő tudja venni, és utolérhetetlenül stílusosan élvezhesse benne az életet.

A jövő klasszikusa

Nem először írunk egyedi Rolls-Royce-modellekről, hiszen a Bespoke program keretében rendelt Phantomok közt van, amely a hawaii koafától lesz különleges, egy másik példány minden részletével az idő múlására emlékeztet, és olyat is mutattunk, amelyet a japán ősi kultúra stílusában a Hermès rendezett be. A Coachbuild részlegtől még ennél is izgalmasabb újdonságokra számíthatunk a jövőben.

rolls-royce boat tail | rolls-royce | egyedi autó | luxusautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom