Sztrájkot hirdettek a Ryanair-pilóták, járattörlésekre kell számítani ezen a reptéren

A Ryanair belgiumi pilótái két hónapon belül már a negyedik sztrájkra készülnek, amelyet szeptember 14-re és 15-re hirdettek meg.

A munkabeszüntetést a Ryanair részvényeseinek éves közgyűlésének idejére időzítették abban a reményben, hogy a cégvezetők így a tárgyaláson szociális szempontokat is figyelembe vesznek majd.

A szakszervezetek szerint a légitársaság eddig nem vette figyelembe a követeléseiket, amelyek között szerepel a járvány alatt húsz százalékkal csökkentett fizetések helyreállítása, emellett a cég csökkenteni akarja a munkavállalók szabadnapjainak számát is. A pilóták szeretnék, ha az igazságügyi miniszter is részt venne a védelmükben, mert a légitársaság szerintük nem jár el jogszerűen.

Az előző sztrájk során, amelyet augusztus közepén tartottak, a járatok mintegy huszonöt százalékát kellett törölni.

A munkabeszüntetés csak a Charleroi repülőteret érinti, amely arra kéri az utasokat, hogy az érintett napokon ellenőrizzék a járatuk státuszát, mielőtt elindulnának. Ezt megkönnyítendő a repülőtér a gép indulási időpontját megelőző 48 órán belül sms-ben vagy e-mailben értesítést küld azoknak, akiknek a járatát törlik.

Nemrég kiderült, hogy a Ryanair váratlanul kivett két járatot a budapesti téli menetrendből.

(Forrás: Sechengen Visa Info, képek: Getty Images)

pilóták | belgium | Ryanair | Charleroi | sztrájk

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom