Amikor a világ egyik leghíresebb épületét keressük fel, természetesnek mondható, hogy fényképet is készítünk róla. A spanyolországi Barcelona egyik legfelkapottabb látványosságánál viszont betiltották a fotózást, miután egy balesetveszélyes trend terjedt el a közösségi médiában.
A barcelonai Sagrada Familia évente 4,7 millió látogatót vonz, és 2017-ben elsőként lépte túl a százezer értékelést a TripAdvisoron. A TikTok-on mostanság egy új trendet követők szelfiket és videókat készítenek a nevezetesség előtt, ahogyan megérkeznek oda a metróból a mozgólépcsőkön.
A helyi média szerint a látványosság körül plakátokat raktak ki, amelyek megtiltják a látogatóknak, hogy videókat vagy fotókat készítsenek a mozgásban lévő mozgólépcsőkön.
Mindez azt követően történt meg, hogy a művelet vírusként terjedt el a népszerű platformon.
Egy Gracie nev tiktokker a plakátok elhelyezését követően posztolt egy azóta már közel százezer megtekintésnél járó videót. amiben elmondta, hogy egy férfi rászólt azokra a látogatókra, akik videóztak a mozgólépcsőkön.
Nemrég mi is megírtuk, hogy a Sagrada Familia építési munkálatai csak 2026-ban fejeződnek be – több mint 140 évvel azután, hogy 1882-ben elkezdődtek. Bár a központi torony hamarosan elkészül, a többek között a lépcsőházzal kapcsolatos munka még folytatódik és 2034-ig minimum eltart.
Érdemes óvatosnak és tisztelettudónak lenni a Kanári-szigeteken, pontosabban a spanyolországi Lanzarotén és Fuerteventurán is. Aki ugyanis homokot, köveket és sziklákat szed fel az ottani védett strandok területéről, az pénzbírságot kockáztat, mivel eme cselekedet törvénybe ütközik. A büntetés összege hatalmas: 128 fonttól (59 ezer forinttól) akár 2563-ig (1.2 millió forintig) is terjedhet – és ez nem az a fajta szuvenír, amire otthon szívesen emlékszünk.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
mougólépcső | fotózás | barcelona | spanyolország | sagrada família
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!