Kikiálthatja a függetlenségét egy falu?

Önállósodási törekvések az olasz Riviérán.

Korábban már írtunk arról, hogy hogyan kezd valaki országalapításba: saját zászlót, útlevelet és bélyegzőt tervez, pénzt vezet be, esetleg uralkodót választ és himnuszt költ, valamint határátkelőhelyeket létesít.

Az olasz Riviérán, a francia határ közelében található Seborga háromszáz fős apró településének már hat évtizede mindez megvan, köszönhetően egy Giorgio Carbone nevű függetlenségi mozgalmárnak.

Az aktivista a ’60-as években azt állította, hogy Seborga már 954 óta független államként létezik, és még Olaszország egyesítésekor sem került bele a megállapodásba. Ennek alapján úgy vélte, hogy

a falut továbbra is megilleti az önálló fejedelemség.

Így aztán Carbone Seborga hercegévé koronáztatta magát. 1996-ban újraszervezte a seborgai intézményeket, az olasz kormány pedig engedélyezte a seborgai rendszámokat, ha az autósok ezután egy olasz és egy seborgai táblát is feltéve Olaszországnak és a településnek egyaránt fizetnek.

Újra üzembe helyezték a pénzverdét, ahol megkezdődött a régi Luigino verése, mely értékét akkor hat dolláron rögzítették. Ezzel ez lenne a világ legmagasabb értékű valutája, ha hivatalosan elismerné Olaszország. De nem ismeri el, ahogyan az egész városállam önállóságát sem.

A seborgai kormány mindenesetre megtagadta az általános forgalmi adó fizetését Olaszországnak függetlensége jeleként, mely miatt bírósági tárgyalás kezdődött. A vádakat azonban 2005-ben ejtették tekintettel Seborga 1729 óta rendezetlen politikai helyzetére.

Carbone 2009-ben elhunyt, akkor a falu monarchia lett. A jelenlegi uralkodó Nina Menegatto hercegnő, német üzletasszony 2019 óta viseli a címet.

Seborgától nem messze halad el a csodák vasútja, mely a francia Riviéra legdrágább ingatlanától nem messze tesz le.

(Forrás: TimeOut, Wikipédia, képek: Unsplash, Getty Images)

olaszország | függetlenség | seborga | városállam | mikronemzet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk mit csinálj Horvátországban, ha elered az eső!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom