A hófödte hegycsúcsoktól a legszebb mediterrán strandokig repít a csodák vasútja

Olaszország idén igazán kitesz magáért, ami a vonatközlekedést illeti.

Nemrég írtunk arról, hogy már alig hét óra alatt végig lehet vonatozni az ország talán legszebb részein, és az egyik legvágyottabb sziget rejtett kincseit is felfedezhetjük vasúton. Ugyanakkor az olaszok régebbi útvonalai is Európa legszebbjei közé tartoznak.

Ilyen például

az Alpok festői kis településről, Cuneóból egészen a francia riviéráig, Nizzáig húzódó út,

amely annyira gyönyörű, hogy a FAI (Fondo per l'Ambiente Italiano) olasz örökségvédelmi szervezet felvette az ország legértékesebb látnivalói közé, egyébként pedig csak a Csodák Vasútjaként, vagyis “Ferrovia della Meraviglie”-ként emlegetik.

A vonat a lenyűgöző természeti tájak mellett fenséges viadukton és hidakon is áthalad, de a vonalon található Tende-alagutat 2020 októberében viharkárok miatt le kellett zárni, ami a járat közlekedését is érintette. A vonalat 2021 decemberében nyitották meg újra,  és a Trenitalia oldala szerint jelenleg egy átszállással lehet közlekedni.

A francia-olasz határtól körülbelül hét kilométerre található Ventimigliában negyven-ötven percet kell várni a csatlakozásra, addig viszont tehetünk egy sétát a tengerparti város hangulatos utcáin. Ezzel együtt a mintegy nyolcvan kilométeres út körülbelül négy és fél órát vesz igénybe. Online jegyvásárlásra jelenleg nincs lehetőség.

A vonatozás rajongóinak jó hír, hogy nyártól fantasztikus hálókocsis vonatút köti össze a legszebb európai városokat, és, hogy szuperolcsó nagysebességű vonattal suhanhatunk a spanyol tengerpartra is. Mindemellett pedig hamarosan visszatér az Orient Expressz Olaszországba.

(Forrás: timeout.com, képek: Wikimedia Commons, Pixabay)

cuneo | vasút | francia riviéra | vonat | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom