Senna volt a legnagyobb, és hamarosan ismét az lesz

Ayrton Sennáról, a legendás Forma–1-es pilótáról neveznek el egy új luxus felhőkarcolót Brazíliában. Nemcsak a legmagasabb lakótornya lesz, de egyben a legmagasabb fenntarthatósági szempontoknak megfelelő is.

Lehet környezetbarát módon építkezni egy mai városban is – ezt a tételt bizonyítja a Balneário Camboriú gyönyörű tengerpartján épülő 509 méter magas, „égbe nyúló” Senna Tower, ami a tervező csapat szándéka szerint több szempontból is hasonló lesz a névadójához:

egyrészt történelmet ír, másrészt szintén a legnagyobb lesz.

Nem gondoltuk volna, hogy a háromszoros világbajnok brazil versenyzőnek egy toronyház állít majd emléket, de a gesztus nem logikátlan: a lakótorony nemcsak rekord magassága miatt egyedülálló, hanem abból a szempontból is, hogy egyúttal a legmagasabb fenntarthatósági elvek szerint tervezték – írta a Tervlap.hu.

Az épület bejáratánál egy stilizált dobogó, valamint egy versenypálya utal Sennára, és az autóversenyzében, illetve a brazil kultúrában betöltött örökségére.

Mi több, az impozáns látványt nyújtó lakótornyot Lalalli Senna, Ayrton unokahúga tervezte, akinek deklarált célja a nagybátyja „hősies utazásának” tisztelete.

„A torony szimbolikus metszéspontot jelent az anyagi és az égi világ között, amely továbbviszi Ayrton Senna örökségét – írja a Tervlap. – Ez a metafora elevenedik meg az épület keskeny, üvegborítású tömegében, és a torony felfelé nyúló fénysávokkal integrált homlokzatán keresztül is.”

A felhőkarcolót tervező építőipari cég, az FG Empreendimentos látványtervein elegáns és innovatív szerkezet látható, medencés teraszokkal, melyek zöld növényekkel teli mini oázist nyújtanak a lakók számára.

Számtalan szolgáltatást nyújtanak majd a toronyban: a szokásos üzletek, éttermek, szórakozóhelyek mellett – pontosabban fölött – lesz fűtött medence, wellness-központ, teniszpályák, edzőterem. A szerencsés beköltözők emeleti „kúriát”, duplex és triplex penthouse-okat is választhatnak majd.

Az épület tetején pedig egy csillagvizsgáló áll majd, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a városra és a tengerpartra.

Több mérnöki bravúr is szükséges a toronyház felépítéséhez: a Dél-Amerikában eddig példátlan lengéscsillapító rendszer minimálisra csökkenti a szél hatását, javítja a stabilitást és a kényelmet, különösen a több mint 500 méter magas torony felső emeletein.

Kiemelten ügyeltek a környezetvédelmi szempontokra is. Az ambiciózus tervek szerint ez lesz az első lakótorony a világon, amely elnyeri a legmagasabb fenntarthatósági tanúsítványt, a LEED minősítés Platinium fokozatát.

A Senna Towert 2025 végén kezdik majd építeni.

Voltaképpen remek hír ez néhány héttel a felhőkarcolók világnapja után, már csak azért is, mert nem a műfaj nem korlátozódik néhány ázsiai régióra, és az amerikai kontinens északi felére.

(Forrás: Tervlap, látványtervek: FG Empreendimentos)

brazília | toronyház | magasház | senna tower

FOLYTASD EZZEL

A Kaktusztornyok lettek Európa legjobb magasépületei

Már most várjuk a Pireneusokba tervezett új menedékházat

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom