Mutatjuk Európa legjobban bejárható helyeit.
Biztosan előkelő helyen áll a közhelytoplistán, de tény: egy város megismerésének egyértelműen a gyaloglás az ideális módja. Helyszíntől függetlenül olcsóbb, kevésbé stresszesebb – és sokkal inkább megadja a véletlen találkozás esélyét.
Kevés nagyobb élvezet van annál, mint egy eldugott mellékutcában elveszni, és felfedezni egy rendhagyó éttermet vagy boltot.
A Motel One szállodalánc tanulmánya kiderítette, mely városok a legjobbak a klasszikus kóborlást kedvelők számára. A kutatás Európa legnépszerűbb turisztikai célpontjait vette alapul, megnézte a kedvelt látnivalókat, majd kiszámolta, mennyi időbe telik egyikről a másikra eljutni gyalogosan.
Az első helyen a belgiumi Bruges végzett. A lista összeállítói kiszámolták, hogy a történelmi Begijnhof-hídtól a briliáns Frietmuseumig – amely könnyedén kitalálhatóan teljes egészében a sült krumplival foglalkozik – mindössze 29 perc alatt mindent megnézhetsz.
A következő az angliai Manchester, ahol egy 30 perces sétával olyan látnivalókhoz juthatsz el, mint a Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Futballmúzeum és a Tudományos és Ipari Múzeum. A rangsorban feltűnnek még olyan szórakoztató európai úti célok is, mint Dubrovnik, Amszterdam és Prága – vagyis rengeteg inspirációt jelentő helyek a következő utazáshoz.
A 10-es lista így fest:
- Burges, Belgium
- Manchester, Egyesült Királyság
- Frankfurt, Németország
- Dubrovnik, Horvátország
- Lipcse, Németország
- Zürich, Svájc
- Velence, Olaszország
- Amszterdam, Hollandia
- Milánó, Olaszország
- Prága, Csehország
Velence a szerelem fővárosa, köszönhetően romantikus hangulatú csatornarendszereinek, négyszáz hídjának, zeg-zugos utcáinak. Európa azonban tele van olyan városokkal, amelyeket elbűvölő csatornahálózatok kereszteznek, így tökéletes célpontjaivá válnak a nyári sétáknak és a vízparti koktélozásoknak. Ezek közül mutatunk párat.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
városok | legjobb | séta | utazás | toplista | sétálható
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!