Elkerítik a díszes teret és pénzt szednek a turistáktól a magyarok egyik kedvenc úti célján

A város tavaly megválasztott polgármestere már korábban is tervezett radikális reformokat, most pedig új döntésről számolt be, és videóval is illusztrálta, hogy mi a probléma.

Jose Luis Sanz, Sevilla polgármestere az X közösségi platformon adta hírül, hogy azt tervezik, lezárják a Plaza de Espanát, és a turistáktól belépőt szednek, amelynek összegét a tér megőrzésére és biztonságára fordítják. A posztot kísérő videóban a tér épületeiről hiányzó csempék, sérült homlokzatok és az alkóvokat és lépcsőket elfoglaló utcai árusok láthatók.

A félköríves, neomór stílusú palotaépülettel kiegészülő tér az 1929-es ibér-amerikai kiállításra épült, és naponta több ezer ember keresi fel lovaskocsin vagy gyalogosan.

Az építményt viszontláthattuk a Star Wars 1999-es Baljós árnyak című részében, de amikor épp nem filmekben tűnik fel, akkor is a kulturális élet egyik kiemelt színhelye, amely koncerteknek, színdaraboknak és divatbemutatóknak ad otthont.

Bár a polgármester sietett leszögezni, hogy a helyi lakosok továbbra is ingyen léphetnek be a térre, sok sevillai kritizálta a tervet a kommentek között. Volt, aki azt írta, hogy egy minden látogatóra kivetett idegenforgalmi adó kevesebb vitát váltana ki, és több bevételt generálna, és mások is azon a véleményen voltak, hogy az idegenforgalmi adó és a várost tönkretevő tömegturizmus általános szabályozása lenne a jó megoldás.

A hétszázezer lakosú Sevillát évente több mint hárommillió turista keresi fel, ezzel Spanyolország harmadik leglátogatottabb városa.

Sevillában nemcsak a turisták okoznak problémákat, de az időjárás hatásai is, de ettől még Andalúzia kihagyhatatlan úti cél marad.

(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)

Plaza de Espana | dél-spanyolország | andalúzia | spanyolország | sevilla

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom