Close
Ezeket fogjuk csinálni síelés helyett, ha már nem lesz több hó

Ezeket fogjuk csinálni síelés helyett, ha már nem lesz több hó

Korábban már írtunk arról, hogy idén számos sípálya küzd hóhiánnyal, aminek következtében sok üdülőnek át kell alakítania a kínálatát.

Több helyen is kiterjesztik például a tavasztól őszig jellemző programlehetőségeket a téli hónapokra is. A biciklizés és a túrázás például a gyakoribb ajánlatok közé tartozik, de vannak ennél szokatlanabb ötletek is.

Morzine-ban például a téli-tavaszi programok mellett különféle ragadózómadarakat ismerhetünk meg testközelből, találkozhatunk például hóbagollyal, kondorkeselyűvel és rétisassal a Les Aigles du Léman állatparkban.

A svájci Sionban, a Domaine des Iles parkban működő Alaïa Bay tavi szörfiskola azt tervezi, hogy tíz hónapon át nyitva tart, és február elejétől december közepéig várja a látogatókat. Szintén virágkorukat élik a zenei rendezvények és más művészeti események. Idén például a francia Les Gets-ben vígjáték-, Portes du Soleil-ben rockzenei, Verbierben pedig elektronikus zenei fesztivált rendeztek.

Az osztrák Ischgl-ben már nagy hagyománynak örvend a Top of the Mountain című koncertsorozat,

amely kétévente mintegy húszezer látogatót vonz, és fellépett már rajta többek között Robbie Williams, Katy Perry és Elton John is.

2019-ben nem kis érdeklődés kísérte a német Seeed zenekar koncertjét Ischgl-ben

A svájci Villars-Sur-Ollonban található The Grove Gallery tavaly decemberben nyílt, és nagy népszerűségnek örvendett, amiben némileg a hóhiány is közrejátszhatott. A helyszín nemcsak különböző nemzetiségű művészeknek ad teret, de a kulturális események széles palettáját is kínálja a művészeti műhelyektől a művészvacsorákig, emellett jógázni és meditálni is lehet náluk.

Akik viszont továbbra sem szeretnének lemondani a síelésről, azoknak erre érdemes venni az irányt.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Les Aigles du Léman/Facebook)

síterep | sípálya | hóhiány | programok | havazás

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Új szabályokkal találkoznak a magyarok a nyáron az egyik kedvenc horvát városukban

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram