Ez a kávézó az oka, hogy emeljük a napi kaffeindózisunkat – Megnyílt a SixLetter Coffee Co.

Az "újhullámos" lassan olyan szitokszó lesz, mint a bio, a kézműves vagy az újragondolt. Most mégis nyílt egy specialty kávézó a pesti Alkotmány utcában, ami mellett nehéz elmenni szó és egy gyors kávé nélkül.

Persze, a kiváncsiságunkat az is fokozta, hogy az enteriőr kialakításáért Bonta Gáspár és csapata voltak felelősek, akik az utca görög éttermében, a Maziban egyszer már emlékezetest alkottak. Ezek után jogosan számíthattunk egy újabb ízléses helyre – és nem tévedtünk. Olyannyira, hogy egy pillanatra el is bizonytalanodunk, miként viszonyuljunk az első találkozáshoz: a belsőépítészet finomságait keressük, vagy a világospörkölésű kávé virágos aromáit?

Valószínűleg mindkettő felett érdemes elidőzni kicsit. A több mint 150 négyzetméteres kávézó ugyanis egyértelműen nem olyan vendéglátóhelynek készült, ahol futószalagon adják ki az elviteles feketét a tömött sorokban ácsorgó, álmos irodistáknak. A terek hihetetlen tágasak, a hatalmas ablakokon árad be a fény, a nyers tégla, a rozsdás fémfelületek, a fekete rácsok és a beton keménységét a sok-sok fa, növény és puha hatású szövet együttesével ellensúlyozták a tervezők.

A név – SixLetter Coffee Co. – ugyan csak arra enged következtetni, hogy a reggeli vagy ebéd utáni üzemanyagunkhoz (C-O-F-F-E-E) tudunk itt, némi materiális ellenérték fejében hozzájutni, pedig a SixLetter jóval több egy szimpla kávézónál.

A 7-től délután 2-ig kérhető reggeli/brunch kínálat hihetetlenül erős – a klasszikus tojásételeken és néhány egészséges reggelin túl Eggs Benedicttel, legendás Croque Madame-mal vagy grillezett debrecenivel is csillapíthatjuk az ébredést követő éhségérzetünket –, de akár egy gyors ebédre is beugorhatunk, ha finom burgerre, szendvicsre vagy salátára vágyunk.

De még ezen túl is van egy ütőkártyája a SixLetternek, amit itt, az üzleti élet központjában valószínűleg elég gyakran ki tud majd játszani: az emeleten kialakított tárgyalóban akár nyolc-tizen is összeülhetünk, ha a kávézást összekötnénk egy intimebb légkört kívánó üzleti beszélgetéssel.

Egyelőre akár a kávéról, a reggeliről, az enteriőrről, a koncepcióról vagy a SixLetter online kommunikációjáról van szó, csak gratulálni tudunk – reméljük sikerül a csapatnak hosszútávon fenntartani ezt a magas színvonalat, és rájuk talál a közönségük a sokszor kietlen Alkotmány utcában.

Ez is érdekelhet:

New York-i loftokat is ver a budai lakás, amit Bonta Gáspár magának tervezett

Bonta Gáspár és Török Noémi beengedett bennünket a közös otthonukba, és ezzel olyan gesztust gyakoroltak, mintha egy közeli barátjuknak mutattak volna be minket.

(Fotók: Jaksa Bálint)

alkotmány utca | pest | six letter | újhullámos kávé | kávézó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom