A hihetetlen repülőtér a semmi közepén, ami a tengerbe süllyed

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Bizonytalan a jövője.

Komoly kérdések vetődnek fel a modern építőmérnöki munka egyik legambiciózusabb projektjének jövőjével kapcsolatban. Az 1994-ben átadott japán Kansai Nemzetközi Repülőtér (KIX) a megépítésekor nagy dolognak számított, merthogy a világ egyik első, teljes egészében mesterséges szigetekre épített nemzetközi repülőtere volt.

A csaknem 15 milliárd fontba (7.1 ezer milliárd forintba) kerülő létesítmény az Oszakai-öbölben, két mesterséges szigeten fekszik, melyeket egy 2,1 kilométer hosszú híd köt össze a szárazfölddel. A futurisztikus terminálok és az innovatív mérnöki megoldások ellenére azonban a repülőtér ma komoly problémával küzd:

folyamatosan süllyed a tengerbe.

A mérések szerint a repülőtér egyes részei eddig mintegy 12 métert süllyedtek. A mérnökök már az építés során tisztában voltak azzal, hogy a szigetek lassan süllyedni fognak, ám az eredeti elképzelések szerint ez az elmozdulás körülbelül 50 év alatt, fokozatosan következett volna be.

A szakértők úgy vélték, hogy a süllyedés nagyjából 4 méternél stabilizálódik majd. Ez az a minimális magasság, amely még megfelelő védelmet nyújt az áradások ellen. A valóság azonban ennél gyorsabb folyamatot eredményezett: mindössze hat évvel a repülőtér megnyitása után a két mesterséges sziget egyes részei már elérték ezt a kritikus értéket. Azóta folyamatos küzdelem zajlik a repülőtér megmentéséért, és már mintegy 117 millió fontot költöttek a tengerparti védőfal megemelésére. Egyes mérnökök szerint ezek az intézkedések túl későn és nem is elegendő mértékben történtek meg.

A problémák súlyosságára 2018-ban a Jebi tájfun világított rá igazán. A heves vihar áttörte a védőfalat, elárasztotta a kifutópályákat és a terminál egy részét is, ami miatt két hétre teljesen fel kellett függeszteni a repülőtér működését. Az eset után további fejlesztéseket rendeltek el, például további 2.7 méterrel megemelték a tengerparti falat, hogy jobban ellenálljon az esetleges jövőbeni áradásoknak.

Ennek ellenére továbbra is aggasztóak a kilátások. Egyes előrejelzések szerint 2056-ra a szigetek bizonyos részei akár több mint négy méterrel a tengerszint alá süllyedhetnek. Mindez azért is különösen érzékeny téma, mert a Kansai Nemzetközi Repülőtér kulcsszerepet játszik Japán légi közlekedésében: tavaly a külföldi látogatók mintegy 25%-a ezen a repülőtéren keresztül érkezett az országba.

Paradox módon mindeközben a repülőtér jelenleg is egy 581 millió fontos (276 milliárd forintos) felújításon megy keresztül. A beruházás célja a kapacitás növelése és a KIX szerepének további megerősítése  kulcsfontosságú regionális közlekedési csomópontként.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

 

repülőtér | süllyed | jövő | veszély | tenger | japán

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom