Most már bejárhatod az igéző Svájc történetének talán legszebb túraútvonalát

Vadvirágos rétek, romantikus szurdokok és az Alpok teljes pompájában.

Ha Svájcba utazunk, igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a tájból. Szerencsére ez a vadonatúj, 300 kilométer hosszú túraútvonal azzal a céllal állt össze, hogy összekösse az ország legszebb tavait, folyóit és hegyeit, így a következő látogatásakor valóban elmondhatjunk magunkról, hogy mindent láttunk.

A ViaBerna húsz szakaszból áll, melyek hossza 10,5 kilométer és 24,3 kilométer között változik.

Segítségképpen az etapok a könnyűtől a nehézig tartó besorolást kaptak, tehát nem kell a szupernehéz szakaszokat bevállalni, ha nincs kedvünk hozzá.

Maga az útvonal abszolút lenyűgöző: az első öt szakasz a Jura-hegységben halad, mielőtt Bernbe ér (érdemes meglesni a középkori várost, és magunkba szívni a történelmét vagy csak pihenni egy nagyot a sok-sok bár egyikében).

Ezután a folyók mellett és vadvirágos réteken keresztül haladhatunk, de a romantikus Taubenloch-szurdokban való túrázás jelenti az igazi csúcspontot a Thun-tóra nyíló meditatív panorámával együtt.

Thun városában megcsodálhatjuk a mesés barokk építészetet, a Schadau Park botanikus kertjében pedig a szépséges kastélyt és a virágokat.

Az útvonal leglátványosabb része pedig az Alpokon átvezető Susten-hágó, mely a Föld talán legcsodásabb kilátását adja.

A svájci Alpok csodálatos hegyvonulatai sok száz kirándulóutat rejtenek, melyek apró falvak mellett is elhaladnak. Ezeken a világvégi kis településeken könnyen érezhetjük azt, hogy megállt az élet. A kristálytiszta levegő, a csípős hideg, a romantikus táj pedig igazán csábító azok számára, akik elszöknének a világ elől, elcsendesednének a mindennapok zsivajában. Összeállításunkban hat olyan hegyvidéki falut mutatunk be, ahová minden gondolkodás nélkül elindulnánk.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, Unsplash)

táj | thun | hegyek | vidék | bern

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom