Elfogták a szökésben lévő óceánjárókat a Bahamákon

Úgy tűnik, véget ért a Crystal Cruise óceánjáróinak „bujkálása”.

A helyi hatóságok őrizetbe vették a Crystal Cruise két óceánjáróját, a Crystal Symphonyt és a Crystal Serenityt, melyek a Bahamákon található Freeportban horgonyoztak.

A Symphonynak Miamiban kellett volna kikötnie január 22-én, de amikor kiadták az elfogatóparancsot ellene, az eredeti terveket módosítva a Bahamákra hajózott több száz utassal a  fedélzetén,  hogy elkerülje a letartóztatást. A Crystal Serenitynek eközben Arubán kellett volna befejeznie a körutazását, de ott nem engedték kikötni, úgyhogy testvérhajójával együtt Biminiben talált átmeneti menedékre, az utasoknak pedig felajánlották, hogy átkompozhatnak Floridába, de ezzel a lehetőséggel nem mindenki akart élni. Mindemellett egy harmadik hajót is letartóztattak, a Crystal Endeavourt, miután befejezte argentin körútját.

A Crystal Endeavor

A Crystal Cruises anyavállalatát a múlt hónapban felszámolták, az elfogatóparancsot pedig azután adták ki, hogy a Peninsula Petroleum Far East keresetet nyújtott be azt állítva, hogy a Genting Hong Kong tulajdonában lévő Crystal Cruises és Star Cruises 3,4 millió dolláros üzemanyag-tartozást halmozott fel, melyből 1,2 millió dollár a Crystal Symphony-hoz kapcsolódik.

Mint a legénység Twitteren közzétett üzenetéből kiderül, a Symphony kapitánya hangosbemondón keresztül közölte a hírt, mely így hangzott:

A hajót a helyi hatóságok lefoglalták néhány kifizetetlen számla miatt. Ez sajnálatos hír, de várható volt."

A Crystal Symphony

A Crystal közleményben azt írta, jelenleg nem tudnak nyilatkozni a folyamatban lévő jogi ügyekről. A Crystal Serenity és a Crystal Symphony útjai a múlt hónapban véget értek, és nincsenek utasok a fedélzetükön. Mint hozzátették, a legénységről gondoskodnak, egyágyas szobákban, részben a vendégkabinokban helyezték el őket, és használhatják a különböző kényelmi szolgáltatásokat. A személyzet tagjainak minden juttatást kifizettek, és minden szerződéses kötelezettségüket teljesítik.

A Crystal Serenity

 A hajók utasait végül a floridai Fort Lauderdale-ben található Everglades kikötőbe szállították. Hogy a hajókkal mi fog történni, azt egyelőre nem tudni, de úgy tűnik, hogy a Crystal Cruises egy időre lehúzhatja a redőnyt. A szervezet honlapja szerint a tengerhajózást április, a folyami hajózást május végéig felfüggesztették, és a hírek szerint az egyik hajót eladják az adósság törlesztésére.

Míg a Crystal Cruises felől ezek a nem túl biztató hírek érkeztek, más társaságok háza táján nem állt meg az élet. A Royal Caribbean például nemrég indította útjára a minden eddiginiél nagyobb óceánjáróját.

(Források: travelweekly.com, miamiherald.com, thecut.com, képek: crystalcruises.com)

Crystal Symphony | elfogatóparancs | felszámolás | óceánjáró | Crystal Endeavour | Crystal Cruises

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom