Ezért nem teszik fel a légiutas-kísérők a poggyászodat az ülés feletti tárolóba

Több mítosz is létezik a légi közlekedésben, egyet most megválaszolunk.

Bár a légiutas-kísérők azért dolgoznak, hogy kényelmesebbé, és gondtalanabbá tegyék a repülést, valamint bizonyos dolgokban segítsenek az utasoknak, egy dolgot valójában nem szabad megtenniük:

hogy indulás előtt felrakják az utas csomagjait a feje feletti tárolóba.

Ennek több oka is van.

Az egyik ilyen, hogy egy nehéz kézipoggyász esetleges felemelésekor megsérülhetnek. A munkahelyi sérülés pedig kártérítésre jogosítja a munkavállalót.

A légiutas-kísérők nem kapnak fizetést azokért a feladatokért, amiket a repülőgép felszállása előtt végeznek el. A beszállást megelőző teendők pedig már így is elég stresszesek korlátozott létszámú személyzet esetén.

A feladott poggyászokra vonatkozó pluszdíjak miatt egyre kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, ami viszont azt jelenti, hogy a légiutas-kísérők több időt töltenek el azzal, hogy meggyőződjenek a gépre felvitt kézipoggyászok megfelelő tárolásáról. Eközben arra is ügyelnek, hogy mindenki rendben helyet foglaljon, és akkor még ott vannak biztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos elintéznivalók is.

A korábban hat évig légiutas-kísérőként dolgozó Kat Kamalani a TikTokon adott pár tippet, hogyan lehet kezelni a kézipoggyász-problémát. Először is, próbáljuk meg a repülés előtt még otthon a fejünk fölé emelni a csomagot. Ha túl nehéz, fontoljuk meg, hogy néhány holmit inkább kiveszünk belőle. Ha rövid távú utazásról van szó, érdemes egy olyan kis táskát választani, ami simán befér az ülés alá.  Emellett a legtöbb légitársaságnál a fej feletti tárolókban különböző ábrák jelzik, hogyan kell felrakni a csomagokat, plusz az utastársaktól is kérhetünk segítséget.

Tehát legközelebb, amikor kézipoggyásszal vágunk neki egy repülőútnak, tegyünk meg mindent, hogy a felszállás zökkenőmentes legyen.

Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images, Unsplash)

repülés | fej feletti | légiutas-kísérők | fedélzet | tartó

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom