Close
Elkészül a régóta várt szabadstrand

Elkészül a régóta várt szabadstrand

A tatai önkormányzat már évek óta tervezi, hogy strandot alakít ki az Öreg-tó partján.

Azt szeretnék, ha a tóban megfelelő körülmények között lehetne fürödni, mert ezt jelenleg egyáltalán nem szabályozzák. A munkálatokat már többször is elhalasztották, de most a tervek szerint pályázatot írnak ki rájuk. A nyertes feladata lenne a szabadstrand üzemelésének megkezdéséhez szükséges további munkálatok elvégzése, valamint az engedélyek beszerzése.

A strandot a Tópart sétány Építők parkja utáni részén szeretnék kialakítani 4500 négyzetméteren, maximum négy darab kiszolgáló létesítménnyel: öltözőkkel, zuhanyzókkal, padokkal,

és vendéglátó egységgel, melynek bevételei teljes egészében az üzemeltetőt illetnék.

A pályázat azt is rögzíti, hogy a strand területét nem zárhatják el, a sétányon továbbra is lehet majd közlekedni, és a belépésért nem, de az ott igénybe vehető szolgáltatásokért kérhetnek díjat.

A stranddal érintett területrész helyi természetvédelmi terület kezelési övezetébe tartozik, továbbá Natura 2000 terület is. Így  a kialakítás megtervezésénél, az elhelyezendő felépítmények számának meghatározásánál a terület, környezet megóvását tekintették az egyik szempontnak.

Ha strandról van szó, ez a világon az egyik leglátványosabb, amely az Instagramnak köszönheti népszerűségét.

(Forrás: Turizmus.com, képek: Getty Images)

 

szabadstrand | tata | Öreg-tó | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram