Fordulópontot jelent Teherán életében a '20-as évekbeli sörgyár újjáélesztése

Szebb új életet nem is kívánhatna magának egy régi gyár.

A New York-i Ahmadreza Schricker Architecture North stúdió egy 1920-as években épült teheráni sörgyárba lehelt új életet azzal a céllal, hogy ne csak megőrizze az épületet, de második esélyt és új funkciót is adjon neki.

Az ezerhétszáz négyzetméteres épületbe a Pejman Alapítvány művészeti gyűjteménye költözik, mely

1979 óta az első magán művészeti múzeum lesz a városban.

A gyárat, melyben egykor az Argo nevű sört főzték, elsősorban központi elhelyezkedése miatt választották ki, hogy minél több kulturális intézményt vonzzon a környékre, és ez a kezdeményezés sikeres is volt.

Több galéria is visszaköltözött a belvárosba, ami megnyithatja az utat a történelmi városközpont újjáéledése felé.

A koncepció kidolgozásában a Hobgood Architects segített, az elképzeléshez figyelembe vették a helyszín történetét, az eredeti építészeti szándékot és azt is, hogy milyen kiállítóterekre van szüksége a Pejman Alapítványnak.

Az épületben így hat különálló galéria, rendezvényterek, könyvtár, iroda, üzlet és műterem kapott helyet a múzeum művészrezidens programjához. Az eredeti kémény köré kilátót emeltek, és található itt egy bár is, amely alkoholmentes csapolt sört kínál az épület korábbi funkciójára utalva.

A felújítás első lépésében alátámasztották az építményt anélkül, hogy sérültek volna az eredeti téglafalak. Miután az eredeti tetőt és gerendákat az elmúlt ötvenhét év alatt széthordták, az épületre öt új, kézzel öntött betontető került, melynek csíkozása harmonizál a környező épületek fémtetejével, és olyan hatást kelt, mintha a tető a gyár falai felett lebegnek.

A tető kulcsszerepet játszik a galériák ideális hőmérsékletének és fénymennyiségének fenntartásában. Emellett felújították még a téglahomlokzatot, és középső támasztékok nélkül terveztek íves betonlépcsőt, amely összekapcsolja a múzeum előterét és a fenti galériákat.

Ez a csodaszép kőfejtő is remek példa arra, hogyan nyerhet új életet egy régi ipari emlék, itt pedig Irán varázslatos tájaira kalauzolunk.

(Forrás: Dezeen, képek: Ahmadreza Schricker/Dezeen)

múzeum | sörgyár | teherán | irán | Pejman Alapítvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom