Close
El lehet felejteni az Airbnb-t, ha Rómában vagyunk: itt a The Grand House

El lehet felejteni az Airbnb-t, ha Rómában vagyunk: itt a The Grand House

Meglátogatni Rómát mindig intenzív élmény, de ha vállaljuk az embertömeg kerülgetését, esténként fenséges és otthonos körülmények között pihenhetjük ki az örök várost. egy új trendnek köszönhetően.

A hometel – mert erről van szó – egy prémium hotel szolgáltatásait ötvözi az otthon melegének semmihez sem hasonlítható komfortos érzésével,

vagyis olyan szállásokat kínál, melyek nagyjából félúton vannak mondjuk a Four Seasons és egy kiemelkedőbb Airbnb-lakás között.

Ennek a még elég újnak számító szcénának máris egy kiemelkedő képviselőjére bukkantunk a fővárosban: a Micangeli testvérpárra, Massimo és Maurizio Micangelire, pontosabban az általuk alapított The Grand House-ra, amely elképesztő apartmanokkal csalogatja a Rómába érkezőket.

A fiúk édesapja egyébként Lamberto Micangeli, a luxusingatlanokkal foglalkozó, 1906-ban alapított Compagnia Italiana elnöke. A fivéreknek volt tehát kitől kitanulniuk a szakmát, ráadásul a családhoz köthető vállalkozások korábban hercegeket, királyokat, ismert művészeket és történelmi személyiségeket – Mata Haritól kezdve Ernest Hemingwayen át Winston Churchillig – láttak vendégül.

A két év előkészítő munka után idén debütált The Grand House egyelőre hét apartmant kínál Rómában,

de azok mindegyike felejthetetlen éjszakákat ígér, elvégre nem mindennap borozgathatunk esténként például reneszánszkori palotában vagy közvetlenül a Pantheon szomszédságában.

A The Grand House nem csupán fejedelmi körülményeket ad, hanem úgy kezeli a vendéget, mintha báróként jött volna: saját kísérőt biztosít a város felfedezésére, huszonnégy órás concierge-szolgáltatás lesi a kívánságait, kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően könnyedén összehozza a római kulturális élet legfontosabb szereplőivel, ha pedig azt szeretné, hogy Michelin-csillagos séf készítse el a vacsoráját, csak egy szavába kerül.

Összehasonlításként Róma kiemelkedő szállodáiban (Hassler Roma, Hotel de Russie, J.K. Place Roma és Portrait Roma) 850 dollártól kezdődnek a jobb szobák árai, de azok sokkal kevesebb privát szférát biztosítanak, ha csak a vendég nem szultán vagy nem a királyi lakosztályt foglalta le.

Ehhez képest a The Grand House egyes apartmanjai már 450 dollártól kivehetőek egy éjszakára, és nem kell hercegi származásúnak lennünk ahhoz, hogy úgy is bánjanak velünk.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: The Grand House)

ház | apartman | pantheon | szolgáltatás | örök város

FOLYTASD EZZEL

Az idegenforgalom Oscar-díját nyerte el a Magyar Zene Háza

Nemzetközi dizájnmagazin szeretett bele az ikonikus budapesti épületbe

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram