Close
Nyolc tipp, hogy legyőzd a repüléstől való félelmedet

Nyolc tipp, hogy legyőzd a repüléstől való félelmedet

Az aviofóbia elég gyakori jelenség – csak az Egyesült Államokban több mint 25 millió felnőtt szenved tőle. De miért rettegnek olyan sokan a legbiztonságosabb utazási formától? Szerencsére vannak konkrét és hasznos tippek, melyekkel enyhíthető a szorongás, és élvezhetővé (vagy legalábbis elviselhetővé) tehető a repülés. Íme!

Gyógyszerek felszállás előtt: Igen vagy nem?

Semmi baj nincs a gyógyszerekkel, ha azok válnak be a legjobban. Ám előtte javasolt konzultálni a háziorvossal, vagy felkeresni egy repülésfóbiára szakosodott terapeutát, aki esetlegesen pszichiáterhez tud irányítani.

Jó megoldás a több szakember által ajánlott Xanax, ami “elkábít” és álmos leszel tőle.

Holisztikus próbák

Mielőtt bármit is bevinnél a szervezetedbe, ajánlott tisztában lenni azzal, hogy a már elfogyasztott dolgok hogyan befolyásolhatják a szorongás szintjét. Hagyd ki például a kávét, talán még a cukros italokat és a nassolnivalókat is. Ugyanez vonatkozik az alkoholra.

Ha a repülőút előtt idegeskedsz, és van még otthon valamennyi időd mozogni, akkor jóleshet némi kardió vagy jóga. Az endorfinok segítenek rendberakni. Kipróbálhatsz egy cseppnyi levendulaolajat, kamillateát, nyugtató étrend-kiegészítőket is, ha természetes módon szeretnéd “kiütni magad”.

Légzőgyakorlatok

Tölts le egy meditációs alkalmazást, hogy vezetett módon tisztítsd ki az elmédet és légzőgyakorlatok segítségével lassítsd le a szívverésedet.

A légzőgyakorlatok ugyanis komoly hatással vannak az agyra és a testre.

Turbulencia közben figyeld a szárnyakat

Tegyük tisztába az elején:

nem valószínű, hogy a turbulencia valaha is komoly gondot okoz egy gépnek. Kellemetlen, de nem veszélyes.

Rázósabb szakaszok idején segít, ha kinézel a szárnyra, és megfigyeled, valójában milyen finoman mozog.  Ha a repülőgép elejéhez vagy a szárnyhoz közeli ülést választasz, kevesebb turbulenciát fogsz érezni.

Gondosan válaszd ki a lejátszási listát

Rengeteg opció található az interneten nyugalom- és alvássegítő listákhoz, de érdemes a playlisteket még a nagy utazás előtt letesztelni.

Halálfókuszú filmek helyett…

Az inspiráló dokumentumfilmek különösen hasznosnak, mert egyrészt meríthetsz belőlük, másrészt remek figyelemelterők, ami igaz a könnyfakasztó filmekre is,

elvégre nehéz egyszerre szorongani és szomorúnak lenni.

Mondd el az ülésszomszédodnak, hogy izgulsz

Valószínűleg hosszú távon nem fog végig törődni veled, de ha elárulod a félelmedet egy olyan embernek, aki nem osztozik a szorongó narratívában, akkor a belőle áradó nyugalommal vagy egy poénnal oldhatja a feszültséget.

Ha minden kudarcot vall, próbálkozz terápiával!

A repülésfóbiát nehéz lehet kezelni. Az expozíciós terápia, azaz a legtöbb ember által ismert módszer, a “kiváltó” ingerek fokozatos bevezetését igényli. Ilyenkor mondjuk pókfóbia esetén először egy pókra kell gondolni vagy beszélgetsz róla egy szakemberrel, majd később a szakember behoz a helyiségbe egy terráriumba zárt madárpókot. A repülés esetében ennél jóval kreatívabbnak kell lenniük a terapeutáknak, hiszen nincs lehetőségük egy délutáni rendelésnél csak úgy felpattani egy gépre.

A virtuális valóság lehet a fóbia leküzdésének egyik megoldókulcsa, bár tény, nem mindenhol elérhető és mondjuk egy gamert aligha ránt ki a komfortzónájából.

A túl sok várakozás és ráfeszülés sem jó dolog, más szóval, többet segít, ha közeli időpontra szól a jegyed. Aki viszont hosszú évek óta, netán még soha sem nem ült repülőn, annak ajánlott az indulás napja előtt kirándulást tennie a repülőtérre, hogy megismerkedjen a számára ijesztő környezettel.

A munkaerőhiány, a hőhullámok és a sztrájkok együtt meglehetősen zűrzavaros nyári utazási szezont hoztak, különösen a repülőtéri állapotok számítanak kaotikusnak. Az elmúlt hónapokban Európa-szerte utasok ezrei szembesültek járattörlésekkel, míg mások lemaradtak a felszállásról, miközben rémálomba illő, hosszú sorokban állva szenvedtek – néha hőségben. Mivel a káosz kiváltó oka (a munkaerő hiánya) valószínűleg nem fog egyhamar megoldódni, mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket a helyzet enyhítéséből. A legfontosabb, hogy körültekintő utasként viselkedjünk. Mutatjuk, hogyan.

(Forrás: Thrillist, fotók: Getty Images)

repülőgép | reptér | tippek | repülés | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Újbudára kell mennünk, hogy lássuk az északi fényt

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram