Perzselő napon vagy erős szélben is tökéletes menedéket nyújt ez a ház

Szélsőséges időjárási körülményeknek kitett új-zélandi tájon fekszik ez a három épületből álló családi otthon, ami körültekintő tervezésének köszönhetően megvédi a lakóit, mi több, engedi őket gyönyörködni a közeli hegyekben és tóban.

Három különálló építmény, tiszta, geometrikus formába rendezve, a közeli tó felé orientálva, külön kis udvarokat képző, üvegezett folyosókkal összekötve – így lehetne lényegre törően bemutatni a Ház a tónál nevű otthont, amelynek napsütésre és szélre érzékeny udvarai az év bármely részében, a nap bármely szakában használhatóak.

A központi épületbe szervezték a közösségi tereket és nappali tevékenységeket, a másodikba vendéghálók és garázsok kerültek, a harmadikba pedig a tulajdonosok hálószobája. Kívülről természetes burkolatok és játékos részletek teszik változatossá az épületeket.

A ház topográfiája a környező dimbes-dombos hegyvidékre reflektál, de megidézi a környékre jellemző birtokok gazdasági épületeinek elrendezését is. A közeli tó az épülettől keletre található.

A helyi hatóságok szigorúan szabályozzák az anyaghasználatot, és formai követelményeket is előírnak, amiről mind egyeztetnie kellett a tervező AW Architectsnek.

Kiemelten figyeltek a tájépítészetre, hogy a növényvilággal és a terepformával kiemeljék a hely természetes adottságait.

Meghatározó a természetes anyagok jelenléte: a corten és a feketített acél, a faburkolatok és a nyers beton mind otthonosak a közép-otagói tájon, ahogy a ház előtti kő és a kavicságy is mind helyből származik. A főépületnek a cédrusborítás ad lágyabb karaktert.

Mindegyik épületnek van csak rá jellemző anyaga, miközben más anyagok végigvonulak az egész projekten.

Számos külső teret választhatnak a lakók, időjárástól függően. Találnak széltől és az erős napsütéstől védett zugokat, a kilátás pedig vagy a tóra, vagy a hegyekre néz.

Minél többet nézzük a házat, annál több apró részletet fedezünk fel a kanapé fölé tervezett világítóablaktól kezdve a mosdóblokk oldalán lévő plusz akasztón át a járófelületek borkolatváltásáig.

Egy minden részletében átgondoltan megtervezett otthon, ami kint is, bent is kiválóan használható.

Több izgalmas új-zélandi házról írtunk mostanában, van, amelyiket csak a sportolás kedvéért éri meg elhagyni, míg a Bőröndház egy jól sikerült tiny house. És ha már kabinházak: nemrég a műfaj „sötét oldaláról” készítettünk összeállítást egy szintén új-zélandi szakértő megállapításai alapján.

(Forrás: AW Architects)

építészet | uj-zeland | aw architects | álomotthon | lista

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom