Inspirálja a felelősség – Trokán Nóra-interjú

Életvidám, pörgős személyiség, aki valószínűleg örülne, ha nem csupán huszonnégy órából állna egy nap. Színész édesapja és színésznő édesanyja jóvoltából különleges közegben nőtt fel, úgyhogy csöppet sem meglepő módon szülei hivatását választva kopogtatott be a felnőttkor ajtaján. Hogy ezt milyen jól tette, arról számos nagyszerű színpadi és filmszerep nyújt visszaigazolást, no és a 2015-ben megkapott Junior Príma-díj. Az újabban a fényképezésben is nagyot alkotó Wallis Motor-márkanagykövet Trokán Nórával beszélgettünk többek között a kezdetekről, a felkészülésről, a színpadi deszkák világáról, és a bizonyos fotóalbumról is egy olyan cikksorozat keretében, amely az „elsőnek lenni” motívum nyomában jár. Ez ugye sok mindent jelenthet, többek között azt, hogy az illető valami kiemelkedőt, újat és értékeset hozott létre.

Gyermekkori álmaiban állatorvosként és balettművészként látta magát, a kettő közül utóbbiból lett majdnem valóság. A nővérével kezdett el órákra járni, aztán a balett tizenhárom-tizennégy évig masszívan jelen is volt az életében. Az állatorvoslás nem tartozott a komolyan vehető tervek közé, inkább afféle kölyökkori imádatként lehetett felírni. Állatszeretete azért a mai napig kitart.

„Anyu nagyon megijedt, amikor eléjük álltam a nagy bejelentéssel, hogy – akárcsak a testvérem – színésznő leszek, hiszen a szüleim tisztában vannak a szakma árnyoldalaival, nehézségeivel, kiszolgáltatottságával és kiszámíthatatlanságával. Apu könnyebben fogadta. Az első vizsgák után a drámaibb alkatnak számító anyukám is megnyugodott. de ehhez kellett apu is, aki azzal érvelt, hogy ha elmentem volna mondjuk ügyvédnek, akkor nem tudnának nekem segíteni.

A színpadi debütálásom alkalmával Földessy Margit drámastúdiójának egyik Popfesztivál című előadásán kellett beugranom egy kisebb szerepre. Igazi wow-élményként éltem meg. Nem mondhatnám, hogy izgultam és nem is féltem. Inkább fel voltam pörögve” – idézi vissza az indulás emlékeit.

Vasárnapi ebéd szakmázással

Nehéz elképzelni egy színészfamília esetében olyan családi összejövetelt, melyen a hétköznapi dolgok mellett ne tévedne szó a színházra. Nincs ez másképp Trokánéknál sem.

„Nyilván szoktunk a szakmáról beszélgetni, de nem egészségtelen módon. Nem is baj, hiszen az életünk nagy részre erről szól. Mindenki rohan, csinálja a feladatait, de ilyenkor megállunk és kibeszéljük. Hogy kapok-e kritikát családon belül? Persze, amikor megnézzük egymást, utána meg is osztjuk az észrevételeinket. Anyu amolyan ami a szívén, az a száján típus, de nem volt még ebből konfliktusunk. Részemről nagyon jó érzés, amiért megbízhatok a családtagjaim meglátásaiban.”

Görög emlékek és hagyományok

Ha már család, igyekszik ápolni az édesanyjához köthető görögországi gyökereit. „Gyakran utazunk el oda. Kiskoromban nagymamám csak görögül beszélt hozzánk, aztán kamaszkoromban valamiért már magyarul kezdtem el válaszolgatni, így nem rögzült teljesen az agyamban a nyelv. Mindent egyből megértek, nem fordít az agyam, ami hatalmas előnynek számít. Ellenben hátrány, hogy olvasással és írással nem gyakorlom a nyelvet. Ha egy-egy beszélgetésnél rá vagyok kényszerítve, nehézkes kezdéssel ugyan, de viszonylag hamar belejövök. Ünnepnapokon pedig szoktam néha görög ételeket főzni, bár ebben anyu viszi a prímet.”

Filmet nehezebb

Ami pedig ténylegesen a szakmát illeti, pályafutása eddigi legnagyobb kihívásának a Hosszú út az éjszakában című darabot említette. Általában a hatvanas színésznők jutalomjátéka szokott lenni az a bizonyos szerep, neki viszont már a húszas éveiben sikerült megkapnia, mert ez volt Zsótér Sándor koncepciója;

a rendező úgy gondolta, ő lesz rá a legalkalmasabb.

„Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt, sok szöveggel, A legösszetettebb munkámnak számított, de iszonyatosan szerettem” – eleveníti fel a kecskeméti előadások emlékeit.

Egy színházi és egy filmes felkészülés közötti különbséget leginkább a munkafolyamatban jelöli meg. „Egy színpadi előadásra két hónapig próbálunk. Sokkal több idő jut megtanulni, kidolgozni egy jelenetet, plusz többféle dolgot kipróbálni. Ezzel szemben egy filmforgatásra bemész, ki van írva a jelenet, úgy kell odamenned, hogy tudod a szöveget, hogy semmi ne zavarjon meg, és van két és fél perced odarakni magad. Sokkal felkészültebben kell odaállni egy forgatási napra, mint egy próbanapra – természetesen utóbbira is fel kell készülni, de nyugodtabbak a körülmények.”

A lényeg a színpadra maradjon

Számára a legnehezebb azokra a szerepekre rágyúrni, amelyeket érzelmileg nagyon megél.

Technikailag a vígjáték sem könnyű, de egy lelkileg megterhelőbb szerepre rettenetesen oda kell tennie magát. És két hónapig ezt csinálni kimerítő.

A függöny felhúzása előtti utolsó pillanatokban általában próbálja elterelni a gondolatait. „Igyekszem nem azon agyalni, hogy mi lesz majd bent, hanem inkább teljesen más, hétköznapi dolgokról beszélgetek. Nyilván akadnak olyan szerepek, melyeknél nem lehet »hülyéskedni«, hanem muszáj koncentrálni, de alapvetően szeretem lelazítani magam azért, hogy a színpadon valódi dolgok történhessenek meg.”

Nem érzi egyébként, hogy a deszkákon vagy a kamerák előtt állva nyomás nehezedne a vállaira. Helyette a felelősségérzetet említi.

„A tanár című sorozat miatt például a gyerekek figyelnek rám és követendő példának tartanak. Ez a része komoly felelősség; az, hogy mit mondasz, ahogyan mondod, és az is, milyen témákkal foglalkozik a sorozat. Nyomás helyett ez inkább inspirálni szokott.”

Nélkülözhetetlen szerencsefaktor

Szerinte ahhoz, hogy az élvonalba kerülj, muszáj szerepet osztani a szerencsének is. „Méghozzá nagyon nagy százalékban” – állítja. „Az alaptehetség önmagában nem jelenti azt, hogy egyből a legjobbak között leszel. Iszonyú sok munkára, szorgalomra, egészséges önbizalomra és kitartásra van szükség, a szerencse pedig úgy jön a képbe, hogy épp ott legyél, vállald el azt a munkát, amit kell, és amiből aztán jöhet a következő. Hosszútávon az alázat is rendkívül fontos: soha ne felejtsd el, hogyan és hol kezdted, és az maradj, aki voltál.”

Amikor a hullámvölgyről beszélünk, azt leginkább a covidra „fogja”, bár ahogyan fogalmaz, autentikus választ nem igazán tud adni a kérdésre. „Mivel rengeteg más dolog van az életemben, ezért nem érzékelem annyira. Ebben az időszakban sokkal kevesebbet dolgozok filmekben. Hosszabban úgy egy éve forgattam utoljára és bevallom, nagyon hiányzik, de szerencsére nyáron lesz rá lehetőségem.

A színház kapcsán – valószínűleg azért, mert sokat játszottam az utóbbi tizenkét évben és telítődtem a fantasztikus szerepekkel – nincs bennem hiányérzet most, hogy kicsit kevesebb a munka. Ami van, az pont kielégítő. A filmezést illetően viszont rengeteg kiaknázatlan terület áll előttem mind a szerepeket, mind a lehetőségeket tekintve, nem beszélve a kíváncsiságról. Mondhatnám, hogy hullámvölgyben van a karrierem, mert nem dolgozom annyit színészként, mint régebben, de mégsem érzékelem annyira, mert közben ezer másik dolgot művelek. Ott vannak a lovak (erőszakmentes lókiképzést csinálok saját lovakkal és tanítványokkal), és természetesen a fotózás, vagyis nincs olyan napom, amikor csak lógatom a lábam.”

Csak úgy jött, bombasiker lett

No igen, a fotózás. A közelmúltban megjelent Mielőtt című albumában színésztársairól készült portrésorozatok láthatók, melyek a színpadi fellépés előtti átváltozás varázslatos és a néző számára elképzelhetetlen pillanatait rögzítik. A fényképeken az előadás előtti izgalmak, félelmek, izgatottság és rajtja készség esszenciája jelenik meg.

„A fotózás nem tudatos tervezés eredménye. Nem volt előzetes tervem sem arra vonatkozóan, hogy mit szeretnék elérni, egyszerűen nagyon érdekelt. Később »engedtem a csábításnak« és elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. A fotóalbum jelentette az első olyan munkát, ami totálisan a nulláról az én ötletemből indult és kísértem végig az egészet. A kezdeti próbálkozásokkal ellentétben már tudatosabban történt. Csodaszép időszaka az életemnek és hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy megszületett.

Éreztem, hogy ez egy olyan téma, amihez közöm van, és amiből különlegeset tudnék alkotni. Így szoktam egyébként; amikor jön egy ötlet, arra nagyon ráfekszem, miközben próbálom tartani az egyensúlyt a színház, a film, a fotózás és a lovakkal történő munka között.

Ahhoz képest, hogy előzetesen mennyi anyag született, nagyon hamar elkészült az album. Pillanatok alatt összeállt, amiben vaskos szerepe van a szuper szerkesztőmnek, Lengyel-Szabó Zitának, akivel abszolút egy hullámhosszra kerültünk. Csupán három este alatt összeraktuk az egészet. Egy fotósnak azért általában későn, egy életanyag összegyűjtése után jelenik meg az első albuma, esetemben erről nem lehet szó, hiszen nem munkálkodtam annyit. Ez egy erős témájú, külön erre készülő dolog volt, ami úgy éreztem, megér egy különálló teljes kiadványt. A megnyitón nem izgultam, mert – remélem, nem hangzik nagyképűen –, úgy éreztem, jól sikerült. A visszajelzések is csak megerősítettek ebben – olyan e-maileket kaptam a kollégáktól, hogy majd’ elájultam örömömben!”

Mivel én is színésznő vagyok, ezért úgy fogadtak, mintha ott lennék velük, együtt játszanánk. Esetenként jó barátaimról van szó, akik észre se vették, hogy körülöttük tüsténkedem. Komoly feladatot jelentett, hogy tényleg olyan képek készüljenek, amilyeneket szerettem volna, azaz amolyan betekintős, kukucskálós fotókat.”

Hozzáteszi, örülne neki, ha róla is készülnének egyszer ilyen témában felvételek. „Kicsit sajnálom is, hogy nem lehetek benne az albumban! (nevet). A kollégáim reakciói gyakorlatilag száz százalékban pozitívak voltak, sokan nagyon büszkén vették, hogy megjelentek benne. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, hogy amit csináltam, az egy egész szakmának bejött. Persze akadtak olyanok is, akik előre jelezték, hogy nem szeretnének szerepelni. Ezt tiszteletben tartottam.”

Napsütötte álmok

A fotózás mellett a lovakkal foglalkozás segíti a teljes kikapcsolásban.

Ezek mellett imád utazni, legyen a célállomás akár Görögország vagy a Balaton.

Lazább napokon szeret kényelmesen elnyúlni a kanapén és filmet, sorozatot nézni. „Szeretek sportolni, olyankor a Balatonnál hónom alá kapom az evezőt és a deszkát. hogy SUP-oljak. Kedvelem az autós road tripeket is, Görögországban számos csodás hely van ilyen kirándulásokra. Nagy álmom a 66-os úton végigcsapatni valami rozzant pick uppal, de jó lenne Toszkánát is felfedezni. A nagyvárosokat is szeretem, ám igazán a természet vonz.”

Nagykövet

Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.

Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.

A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.

(Fotó: Hartyányi Norbert)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor.

fotózás | színésznő | Trokán Nóra | portré | wallis motor