Tüntetők állták el a turisták útját, nem lehet eljutni a világ egyik legnépszerűbb látványosságához

A helyiek a jegyrendszer változtatásai ellen tiltakoznak.

A perui turizmusban már tavaly is nagy fennakadásokat okozott a helyiek elégedetlensége, különösen az Andok déli régiójában, amely az ország hatalmas réziparának kulcsterülete. Szombaton pedig felfüggesztették a Machu Picchuhoz vezető vonat közlekedését, miután tüntetők állták el az utat.

A mostani tiltakozást az váltotta ki, hogy a hatóságok új jegyeladó platformot vezettek be, miután az ikonikus helyszínek túlzsúfolttá váltak.

A helyi utazási szakszervezetek, utazásszervezők és lakosok attól tartanak, hogy az új elektronikus jegyértékesítési platform árt a helyi vállalkozásoknak, mivel privatizálja az eladást és egyetlen céghez irányítja a nyereséget.

A hatóságoknak azután kellett új módszert kidolgozni a látogatók számának ellenőrzésére, miután a látványosságot fenntartó ügynökségek figyelmeztettek a túlzsúfoltságra és arra, hogy túl sok jegy kel el.

A kormány érvelése szerint tehát a januárban bevezetett új platform célja nem más, mint a látogatószám ellenőrzése. Idén ráadásul emeltek is a limiten, ami így napi 4500 lett a tavalyi 3800 után. Szeptemberben ugyanakkor ideiglenesen le kellett zárni a Machu Picchu három területét, amelynek állapota a látogatók tömegei miatt leromlott.

A hatóságok tárgyalásokat kezdtek a tüntetőkkel, és vasárnap Leslie Urteaga kulturális miniszter is a régióba utazott, de a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.

Ki gondolná, hogy még manapság is derülnek ki meglepő újdonságok Peru legismertebb látnivalójáról? Pedig úgy tűnik, kicsit másképp alakult a története, mint ahogy eddig tudtuk.

(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images)

machu picchu | peru | tüntetés | tüntetők

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom