Úttörő döntést hozott Új-Zéland, a világon elsőként

A szombaton hatályba lépett döntés egy szélesebb körű kormányzati kampány része, amelyet az egyszerhasználatos műanyagok ellen hirdettek.

Új-Zéland a világon elsőként kiterjesztette a műanyagzacskók tilalmát a vékony nejlontasakokra, amelyeket jellemzően gyümölcsök vagy zöldségek vásárlásakor használnak a boltokban.

A nagyobb műanyagzacskókat már 2019-ben betiltották,  a vásárlók pedig már megszokták, hogy a saját szatyrokat viszik magukkal a boltokba.

Az elmúlt években több országban hoztak hasonló korlátozást. A környezetvédelmi minisztérium illetékese szerint Új-Zéland túl sok műanyagszemetet termel, de a 2019-es tilalom életbe léptetése óta több mint egymilliárd műanyagzacskót takarítottak meg.

A legújabb döntésnek köszönhetően pedig évente 150 millió nejlonzacskóval kevesebb fogy majd.

Az új-zélandi kormány már több intézkedést hozott az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében, októberben például javaslatot tett a mezőgazdasági haszonállatok által termelt üvegházhatású gázok megadóztatására. Ez lesz a világ első olyan rendszere, amelynek keretében a gazdák valamilyen formában fizetnek a mezőgazdasági kibocsátásokért. Az Új-Zélandon termelődött üvegházhatású gázok mintegy fele a mezőgazdaságból származik.

A tervek szerint előbb-utóbb már cigarettát sem lehet majd kapni az országban, mely arról is ismert, hogy az emberekkel azonos jogokat tulajdonít egyes tájelemeknek.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

műanyaghulladék | uj-zeland | műanyag | nejlonzacskó | tilalom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom