Sajnos csak annyit, mint ahány gyertyát elfújnánk a Bauhaus centenáriumi tortáján.
Századik évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben az 1919-ben Weimarban alapított művészeti iskola, amely az egész világot meghódította, és hatása a mai napig meghatározónak számít.
A jeles születésnap tiszteletére a német Midgard cég nem akármilyen ajándékkal készült: száz olyan lámpát gyártott le újra, melyet annak idején a Walter Gropius által alapított, mindössze tizennégy évig működő iskolában használtak, és amelyek Hannes Meyer, a Bauhaus iskola második igazgatójának közbenjárására a Német Szakszervezeti Szövetség olvasótermeiben is felbukkantak.
Ez pedig nem más, mint a kormánylámpa néven ismert TYP 113-as. Az állítható lámpát eredetileg a gyárak gyengén kivilágított munkapadjaihoz álmodták meg – egészen pontosan Walter Gropius egyik barátja, bizonyos Curt Fischer fejéből pattant ki az ötlet, aki a Dessauban alapított iskolába még valamikor az 1920-as évek első felében helyezett el jó néhány darabot.
A lámpa különlegességének az számított, hogy több irányba is lehetett forgatni (keresve az optimális fényhatást), illetve hogy az állítható karja nikkelezett csőből készült.
Érdekesség, hogy az újonnan legyártott darabokat a hagyományokat tisztelve manuálisan rakták össze, és az eredeti logót is meghagyták rajtuk.
A Midgardot 2015-ben átvett vállalkozók, David Einsiedler és Joke Rasch közül előbbi elárulta, hogy a TYP 113 eredeti tervei egy nyilvántartásban sem szerepeltek (még a Bauhaus-archívumban sem), csak egy korábbi Bauhaus-diák tett róla említést.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Dezeen)
Midgard | bauhaus | TYP 113 | lámpa | újragáyrtás | walter gropius
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!