Ezek az országok máris korlátozzák a kínai turistákat, és újabb szigorítások jöhetnek

Alighogy kiszabadultak otthonról a kínai turisták, már jön is a válasz.

Az elmúlt néhány hétben Kína rohamléptekkel lazított a szigorú Covid-korlátozásokon, ami több országot is aggaszt, mert úgy vélik, hogy a vírus terjedése kontrollálatlanná vált. Eközben Kínában kilőtt a külföldi repülőjegyekre irányuló kereslet.

A milánói Malpensa reptéren december 26-án kezdték tesztelni a Pekingből és Sanghajból érkezőket, az eredmények szerint pedig majdnem minden második utas fertőzött volt.

Ezután az ország elrendelte, hogy minden Kínából érkező utast antigén tesztnek kell alávetni, és a kimutatott vírust szekvenálják is, hogy meghatározzák a genomját. Olaszország azt kérte, hogy az Unió vezessen be egységes korlátozásokat, amit az Egészségbiztonsági Bizottság meg is tárgyal.

Belgium szintén a korlátozások újrabevezetése mellett foglalt állást, míg Franciaország szerint szükségtelen az újabb szigorítás.

Japán negatív tesztet fog kérni a Kínából utazóktól, és egy hetes karanténba kell vonulniuk azoknak, akik pozitív eredményt kapnak, emellett az ország azt tervezi, hogy limitálja a Kínából érkező repülők számát. Malajzia nyomkövető és megfigyelési intézkedéseket vezetett be, a Fülöp-szigeteken pedig szintén tervezik a tesztelés bevezetését.

Az Egyesült Államokba Kínából, Hongkongból és Makaóból  érkező, két évesnél idősebb utasoknak január 5-től negatív teszteredményt kell bemutatniuk, ami az utazás előtt maximum két nappal készült. Ezek mellett India és Tajvan is korlátozásokat készül bevezetni, míg Nagy-Britannia és Ausztrália nem tervez szigorítást.

Eközben Kína a beutazási követelményein is lazított, január 8-tól az országba érkezőknek már nem kell karanténba vonulniuk, és vízumot is igényelhetnek azok, akik a tengerentúlra utaznának. Hongkong szintén eltörli a maradék korlátozásait: nincs már szükség tesztre, oltási igazolásra, és engedélyezik a 12 főnél nagyobb összejöveteleket is, de a maszkviselés kötelező marad.

Az Európai Unió egyébként nemrég adott ki közleményt az utazási korlátozásokkal kapcsolatban.

(Forrás: Euronews, BBC, képek: Unsplash, Getty Images)

kína | korlátozás | utazás | teszt | koronavírus | covid

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom