Az Európai Unió tavaly módosítási javaslatokat fogadott el, amelyek a szervezett utazási csomagokra (Package Travel Directive/PTD) vonatkozó irányelveket érintik. A felülvizsgálat többek között arra is kitér, hogy mi nevezhető egyáltalán csomagajánlatnak.
A PTD felülvizsgálatának azért érezték szükségét, mert a járvány során számos visszaélés történt az utazók rovására, például késve fizették vissza a már lefoglalt szolgáltatások árát.
Az európai utazási és turisztikai szolgáltatók szerint is szükséges a felülvizsgálat, néhány dologgal azonban nem értenek egyet, mert, mint mondják, azok „destabilizálhatják az európai turisztikai ökoszisztéma kényes egyensúlyát”, és végül megkárosíthatják az utazókat ahelyett, hogy előnyükre válnának. Ezért közös közleményben kérik az Uniót, hogy vizsgálja felül a javasolt változtatásokat.
Mint írják,
létfontosságú, hogy az új szabályozás ne csak a fogyasztóvédelmet erősítse, hanem a turisztikai szektor növekedését és fenntarthatóságát is támogassa, ami kulcsfontosságú szerepet játszik Európa gazdasági fellendülésében”.
A turisztikai szervezetek két jellemzőt emelnek ki: az egyik az, hogy az "utazási csomag" átdolgozott definíciója zavart okozhat az utazási irodák, a szolgáltatók és a fogyasztók körében az árusított termékek és szolgáltatások jellegét illetően. Az új meghatározás szerint az is csomagnak számít, ha valaki a szolgáltatásokat külön-külön, de egy bizonyos időkereten belül vásárolja meg. Úgy vélik, ez magasabb költségeket jelent a vásárlóknak, miközben kisebb rugalmassággal és szélesebb körű online nyomon követéssel jár.
A javaslat emellett az utazási csomagokért kérhető előleget a teljes ár legfeljebb huszonöt százalékára korlátozza, a szervezetek szerint pedig ez a rendelkezés nem veszi figyelembe az ágazat dinamikáját, ahol az előlegfizetés számos vállalkozás életképességéhez elengedhetetlen.
(Forrás: GTP, képek: Getty Images)
csomagok | utazási | csomag | unió | szabályok
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!