Sem telefonálni, sem netezni nem lehet a Vatikánban, nem tudni, mikor kapcsolják vissza a jelet

Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én kezdődő konklávé teljes idejére - jelentette be a vatikáni kormányzóság hétfőn.

Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek működtetéséhez szükséges telefonvonal és internetes hozzáférés nem lesz biztosított szerda délután három órától. Másfél órával azelőtt kapcsolják le, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonulnak a Sixtus-kápolnába.

A távközlési jelet csak azt követően állítják majd vissza, hogy a Szent Péter-bazilika központi erkélyén bejelentik az új egyházfő nevét.

Az intézkedés a pápai állam egész területére vonatkozik, még a harminc kilométerre levő Castel Gandolfo pápai rezidenciájára is, kivételt csak a hívek és turisták látogatta Szent Péter tér jelent.

Vatikán Állam kormányzósága így kívánja megakadályozni, hogy az új pápa megválasztása napjaiban bármilyen hír kiszivárogjon, vagy akármilyen telefonhívás, üzenet, hír megzavarja, illetve befolyásolja a konklávé menetét.

A választáson részt vevő bíborosok mobileszközeiket a Szent Márta-házban és más vatikáni szálláshelyeiken hagyják, nem viszik magukkal a Sixtus-kápolnába - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő hétfő esti sajtótájékoztatóján.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

vatikán | pápaválasztás | pápa | konklávé | mobiltelefon | internet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom