2024 tavaszától a látogatóknak öt eurót (körülbelül kétezer forintot) kell fizetniük, hogy beléphessenek Velence óvárosába a legforgalmasabb napokon, ha nem maradnak éjszakára.
De a díj nem minden nap lesz érvényben, a velencei hatóságok első körben harminc napot jelölnek ki az év során, kiválasztva a legforgalmasabbnak ígérkező napokat, például az ünnepi hétvégéken és a karneváli csúcsidőszakban.
A városi tanács közleménye szerint az a cél, hogy bizonyos időszakokban korlátozzák a napközbeni turizmust, a dátumokról hamarosan döntenek.
A díj alól mentességet élveznek a 14 év alattiak, azok, akik a városban éjszakáznak illetve sporteseményen vesznek részt, és nem kell fizetniük azoknak sem, akik a városban lévő ingatlanjuk után adót fizetnek. A mentességet élvezőknek online kell regisztrálniuk.
A város hatóságai már 2019 óta folytatnak vitát a belépőről, amely az eredeti tervek szerint az év minden napjára szólt, és három és tíz euró között mozgott volna.
A turisták számának korlátozása nagyon is indokolt, miután többen visszafordíthatatlan pusztítástól féltik a várost. Bár Velencében általában sokan vannak, nem lehetetlen úgy körülnézni, hogy közben elkerüljük a tömeget.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images, Unsplash)
2024 | belépődíj | velence | összeg | részletek
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!