A motorcsónakok által felkavart hullámok már jó ideje fenyegetik a lagúnák városát. Erodálják a régi épületek alapjait, aminek következtében azok akár össze is omolhatnak. Az Olaszországban csak moto ondoso néven emlegetett eróziót a motorcsónakok, vízibuszok és kompok jóvoltából az épületek falához csapódó hullámok okozzák. A problémára a Salone di Nautica hajókiállításon bemutatott új elektromos hajó lehet a megoldás.
A svéd Candela cég elektromos vízijárműve, a Candela C-7 számítógép által vezérelt hidrodinamikai szárnyprofilok segítségével halad a vízen. A hajótest vízvonal alatti részén kialakított szerkezetek a levegőbe emelik a hajót, ezáltal pedig úgy tűnik, mintha az a víz fölött repülne. A Candela szerint ez a technológia jelentősen lecsökkenti a moto ondoso okozta károkat.
A tizenöt csomós sebességgel csapató, akkumulátorral működő hajó rendkívül stabil fekvésű, nem ütközik a hullámoknak, és kényelmesen lehet vele cirkálni.
Csendben suhan a vízen, minimális energiát használ el, és a hagyományos evezős csónakokhoz hasonlóan csak alig öt centiméter magas hullámokat kelt.
A vállalat a fentebb említett technológiát bevetve a vízitaxi mellett kompon is dolgozik. A Candelánál azt remélik, hogy Velencében rendszeres közlekedési eszközzé válnak majd az elektromos hajóik, amelyekkel hozzájárulhatnak a környezetszennyezés és az erózió csökkentéséhez.
A cég képvieseletében Maria Rohman elmondta, hogy mindannyian szeretik az ősi várost és ha segíthetnek a megmentésében, akkor azt meg kell tenniük.
Ha már bajban lévő Velence, a Szent Márk-bazilika örökségvédelmi felügyeletét ellátó Carlo Alberto Tesserin bejelentette, hogy a látogatóknak – beleértve a helyi lakosokat is – ezentúl fizetniük kell a belépésért. A vallási célú látogatások – például az egyéni imádkozás, az ünnepségek és a misék – továbbra is ingyenesek maradnak.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
hullámok | hajó | velence | candela | megoldás | jármű
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!