Az olasz hatóságok bejelentették, hogy a tömegturizmus visszaszorítása érdekében korlátozni fogják a Velencébe érkezők számát.
Korábbi adatok szerint eddig naponta mintegy 100 ezer turista sétálhatott Velence terein.
2022-ben azonban már nem lehet csak úgy bejárni a lagúnák városát.
A turisták nemsokára csak akkor látogathatják Velencét, ha előtte online lefoglalták az öteurós belépőjüket. A jegyek csupán egy napra lesznek érvényesek – a terv ezzel az, hogy korlátozzák az újonnan érkezők létszámát.
"A cél a város számára megterhelő egynapos trip, vagyis az egy napra érkezők és gyorsan távozók visszaszorítása, és ehelyett az ún. lassabb turizmus ösztönzése" – magyarázta Simone Venturini, a város turizmusért felelős alpolgármestere.
A hamarosan üzembe állítandó beléptető kapuk már megérkeztek Velencébe, hogy lezárják a történelmi városrészek fő bejáratait. Ötszáz kamera figyeli majd a látogatók áramlását, folyamatosan képeket mutatva az utcákról, hogy felkutassák az esetlegesen eltévedt turistákat.
A rendőrség az okostelefonok adatainak köszönhetően valós időben is képes lesz megállapítani az emberek személyazonosságát. "Ha az adatokat összesített, anonim formában adom meg, akkor pontosan láthatjuk, hogy kikről van szó: 977 külföldi, 800 olasz, 135 helyi lakos és 139 ingázó" – árulta el Maria Teresa Maniero, a velencei rendőrség parancsnokhelyettese.
A rendszer ellenben úgy van beállítva, hogy a helyi lakosok szabadon mozoghassanak.
Az elmúlt években Velence leginkább azért került a címlapokra, mert egyike lett azon európai városoknak, ahol az éghajlatváltozás komoly gondokat okoz. Az árvizek, illetve a csatornák mentén emelkedő vízszint mellett azonban akadnak még további problémák is, amikkel a helyieknek szembe kell nézniük.
(Forrás: EuroNews, fotók: Pixabay)
belépés | korlátozás | fizető kapu | tömegturizmus | olaszország | velence
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!