Biztonsági kockázat miatt több járatát is leállítja a Wizz Air

Tekintettel a Moldova légterét fenyegető kockázatokra március 14 -től a légitársaság felfüggeszti minden járatát az ország fővárosába, Chisinauba, beleértve a prágai és budapesti viszonylatban közlekedőket is.

Mint közleményükben írták, szorosan figyelemmel kísérik a moldovai biztonsági helyzetet, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a helyi és nemzetközi hatóságokkal.

Chisinau

Ugyanakkor március 14. után növelik a Románia keleti részén található Jászvásárból (Iasi) induló járataik számát ez a Chisinauhoz legközelebbi repülőtér, ahol a cég működik.

Új útvonalakat indítanak Jászvásár és Berlin között, és sűrítik a járatokat Barcelona, Milánó, Bologna, Róma, Dortmund, Larnaca, London és Treviso irányába.

A légitársaság a chisinaui repülőtéren működő kapacitását más útvonalakra helyezi át, akik pedig már megvették a jegyüket valamelyik chisinaui járatra, kérhetnek átfoglalást  vagy a viteldíj visszatérítését. A bázist újra megnyitják majd, amint azt biztonságosan megtehetik.

Moldovában eddig sem volt könnyű a helyzet, a nemzeti légitársaság csődközelbe került, ősszel pedig kihívássá vált az ország energiaellátása.

(Forrás: Romania Insider, képek: Getty Images)

Chisinau | járatok | felfüggesztés | törlés | moldova

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom