Már vissza is térne a Wizz Air az orosz légtérbe?

Úgy tűnik, ők már látják a háború végét.

A Wizz Air oldalán újra lehet jegyeket kapni Oroszországba, méghozzá a nyártól kezdve – vette észre az Index. Budapestről Moszkvába június 1-től, Kazanyba és Szentpétervárra pedig június 4-től állnak rendelkezésre helyek.

Emellett Moszkvából is több úti célra indítanak járatokat Budapest és Debrecen mellett,

legalábbis a tervek szerint, októbertől például már Abu-Dzabiba is.

A légitársaság február 27-én függesztette fel oroszországi járatait, akkor még az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt, de nem sokkal később megérkeztek azok a szankciók is, melyek direktben tiltották ki az uniós repülőket az orosz légtérből. Jelen állás szerint szintén júniustól tervezik újraindítani a kisinyovi és az ukrajnai járataikat is.

A kétoldalú szankciók ellenére Oroszország légi összeköttetése ugyanakkor nem szűnt meg teljesen Európával.

(Forrás: Index, képek: Getty Images)

repülés | moszkva | utazás | jegyvásárlás | wizz air

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom