Ez a város az oroszországi légi összeköttetések utolsó bástyája Európában

Oroszországban megugrott a kereslet a repülőjegyek iránt.

Korábban már írtunk arról, hogy Oroszországból is sokan menekülnek el a földön és a levegőben egyaránt. A Szentpétervárról Helsinkibe induló vonatok napokon át teltházzal közlekedtek, de a repülőjegyek iránt is nagy kereslet mutatkozik. Bár az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot már csak egy országba közlekedik, számos nemzetközi légitársaság továbbra is üzemeltet járatokat Oroszországba.

Ezek közé tartozik például a belgrádi székhelyű Air Serbia, mely az utóbbi időben sűrítette is a moszkvai járatait, hogy megbirkózzon a növekvő kereslettel, de Amszterdamból, Athénból, Berlinből és Rómából is kínál járatokat Belgrádon keresztül Moszkvába.

A ForwardKeys légi közlekedési adatelemző cég jelentése szerint az ülőhelykapacitás március első hetében körülbelül ötven százalékkal nőtt, miután Belgrád és Moszkva között napi kettő helyett már három járat közlekedik.

A támadást követő héten hatvan százalékkal több repülőjegyet vásároltak

Oroszországból Szerbián keresztül egy másik célállomásra, mint egész januárban, amikor az Oroszországból Szerbiába érkező átszállók nyolcvanöt százalékának úti célja Montenegró volt. A háború kitörését követő héten ez utóbbi arány negyven százalékra esett vissza, és

Belgrád a nyugat-európai utazások első számú elosztójává vált.

Mint Olivier Ponti, a ForwardKeys elemzésekért felelős alelnöke kiemelte: "Figyelemreméltó, hogy milyen gyorsan vált Szerbia az Oroszország és Európa közötti átjárójává."

Nemcsak az Air Serbia indít és fogad járatokat Oroszországba és onnan, hanem az Emirates, az Etihad, a Qatar Airways és a Turkish Airlines is, utóbbi napi négy járatot indít Isztambulból Moszkvába és kettőt Szentpétervárra.

Az orosz állampolgároknak azonban nem olyan egyszerű most közlekedniük az országot érintő szankciók miatt, miközben az első ország, mely kitiltotta a légteréből az orosz gépeket, további szigorításokat vezetett be.

(Forrás: independent.co.uk, képek: Wikimedia Commons, Unsplash)

belgrád | Ororszország | Air Serbia | légi közlekedés | Európa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom