Öt 2018-as épület, amely örökké inspiráló lesz

Ne legyünk igazságtalanok a tavalyi évvel szemben, átadtak például sok épületet, amiket nemhogy elfelejteni nem akarunk, de legszívesebben máris végigjárnánk őket. Íme a toplista.

Lego-ház

Készülhet-e egy ilyen összeállítás manapság Bjarke Ingels nélkül? Nyilván nem, már csak azért sem, mert még válogatni is lehet a dán fenegyerek tavalyi remeklései közül. Mi pedig a Lego-házat választottuk, amelynek terei megtartották a klasszikus legódarabkák arányait, a különböző kiállítási zónákat színkódok jelölik.

A cél játékos tanulással előcsalogatni az innovációt és a kreativitást, erre pedig minden korosztály talál lehetőséget az épületben.

Ha csak az éttermet látogatod meg, itt annak is lesz valamilyen köze a játékhoz

– jelentette ki Jesper Vilstrup, a Lego-ház igazgatója az átadás után. Az épület egyik csúcsa a Mestermű Galéria, ami olyan, mintha egy klasszikus, 2x4-es építőkocka belsejében állnánk. De van számtalan egyéb érdekesség is, amelyről korábban részletesen írtunk.

Chameleon villa

Megesik, hogy az ember elvetődik Indonéziába, ha meg már úgyis ott van, érdemes átugrani a Bali déli részén lévő Buwit falucskába, és becsöngetni ebbe a villába. Hátha beenged a két tulajdonos. Ha igen, lenyűgöző élményben lehet részünk: buja növényzet, a ház előtt egy folyó, aztán tizenegy méteres szintkülönbség a telek magasabb részéig, tele nagyvonalú megoldásokkal.

A valamivel több mint ezer m²-es ház hol eltűnik a természetben, hol egyesül vele, a határok elmosódnak, miközben bőven találunk meghitt zugokat is az épületben.

A hagyományos helyi építészetnek megfelelően a közösségi terek teljesen nyitottak a természet felé, míg a privát szobák – háló, fürdő, dolgozó, konditerem – zárhatóak. Az egész épület egy nagy felfedezés, aki leparkol, és szisztematikusan körüljárja, mindenféle meglepetésben lesz része, miközben az építészeti megoldások a látvány mellett a szigetelést, az esővíz gyűjtését és a gépészet elrejtését is szolgálják.

De nekünk az is elég lenne, ha eltölthetnénk egy-két napot a nappali-konyha-medence háromszögben lézengve.

Morpheus Hotel

Zaha Hadid irodája is rendszeresen előrukkol nagyívű tervekkel, ilyen a makaói Morpheus Hotel is. Itt már jobb eséllyel találnánk szobát, mint Balin, lévén az épület 160 méter magas, 780 szobás, és csak panorámaliftből tizenkettő van benne.

Nem feltétlenül kell felmenni a legmagasabb pontra: úgy 130 méteren egy félig nyitott medence várja a kedves vendégeket, nyilván ott is el lehet ütni egy-két órácskát.

Érdemes legalább kétszer étterembe menni, mert így biztosan belefutunk a francia sztárszakács, Alain Ducasse felségterületébe, lévén ő működtet két egységet a háromból. A harmadikat pedig a kortárs kínai konyhát vezető Yi, szóval velük sem járunk rosszul.

Arról pedig, hogy mitől annyira izgalmas a spa részleg, a hotelt részletesen bemutató korábbi cikkünkből olvashat.

MU'A Coffee Shop

Vietnám elég gyakran felvillan a radarunkon, értjük, miért népszerű célpont a hazai turisták körében. Ha pedig Đà Nẵngban járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki a MU'A kávézót.

A tervező, To Huu Dung merészen nyúlt az acélszerkezethez, hogy bebizonyítsa: szemben a helyi szokásokkal nem csak rideg ipari épületet vagy átmeneti tákolmányt lehet emelni acélból.

Ez pedig a második épülettel sikerült, miután az elsőt nem vállalja az építész az eredeti terveket megváltoztató, rossz minőségben megvalósító kivitelező miatt.

A MU'A esetében a megrendelő teljesen az építésznél hagyta a kontrollt, így született meg a légies, világos kávézó, ahol bent ülve is a szabadban érzik magukat a vendégek, ugyanakkor tökéletesen védve vannak az esőtől és a napsütéstől – márpedig mindkettő elég erős tud lenni arrafelé.

The Imprint

Egy igazi nagyágyút hagytunk a végére, az MVRDV dél-koreai projektjét, a két épületből álló Imprintet. Optikai illúziók, hullámos, „gyűrődő” falak, bizarr vakablakok, aranyszínűre festett folt, amelyet már a repülőről is kiszúrhatnak az ide érkezők. Az egyik épület egy hatalmas kiállítótér, a másik egy nightclub, nem véletlenül hívják a szűkebb városrészt Paradise Citynek.

Az Imprint kiindulópontja egy egyszerű kérdés volt: létezhet-e kifejező, a környezetére reflektáló homlokzat ablakok nélkül? A válasz most már készen áll a szöuli reptér mellett, vagy ahogy Winy Maas vezető tervezőnek odasúgta az épületben gyönyörködő megrendelő:

Ez egy műalkotás!

Maas pedig azt emelte ki, hogy „a Paradise City nem önálló objektumok gyűjteménye egymás mellett, mint Las Vegas, hanem egy igazi város”.

A fenti öt mellett még számos más épületre is érdemes emlékezni – inkább így engedjük el 2018-at, mint morgolódva. És hasonló szellemben érdemes várni 2019-et is.

2018 | nagy sztori | építészet | épület

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom