A legtöbbünk a járvány után is otthonról dolgozna egy felmérés szerint

Megszerettük a home office-t? 

Globálisan a munkavállalók hetvenhárom százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók negyven százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált, közölte a Microsoft Magyarország szerdán az MTI-vel.

A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe harmincegy országból több mint harmincezer munkavállalót vontak be. A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan új jelenségeket hozott a felszínre, amelyekre a jövő vezetőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha szeretnék megtartani munkavállalóikat, vagy ha újakat kívánnak toborozni.

Példaként a rugalmas munkavégzés iránti fokozódó igényt említették, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a munkaadóknak figyelniük kell az otthoni munkavégzés eszközeinek biztosítására is, mert a felmérés szerint ezzel a munkavállalók negyvenkét százaléka elégedetlen.

A kutatás arra is rámutatott, hogy megnőtt a távolság vezetők és beosztottak között. Előbbiek hatvanegy százaléka szerint javult a teljesítményük és jól is érzik magukat az otthoni környezetben, a nem vezető beosztású munkavállalók, elsősorban a nők és a fiatalok viszont komoly kihívásként élik meg az otthoni munkavégzést.

Közölték, a munkavállalók harminchét százaléka szerint a munkaadójuk túl sokat vár el tőlük, negyvenöt százalék pedig túlhajszoltnak érzi magát.

Európában a globális átlagnál valamivel rosszabb a helyzet: a dolgozók negyvenkét százaléka érzi kimerültnek magát, negyvenhat százalék pedig stressztől szenved. Az elszigeteltség érzése a felmérés eredményei szerint negatívan hat az innovációra és a termelékenységre. Ugyanis azok a munkavállalók, akik arról számoltak be, hogy elhidegültek a munkatársaiktól, jellemzően attól is vonakodtak, hogy részt vegyenek az ötletelésben, illetve általánosságban az innovációra irányuló munkákban.

A közlemény szerint a kutatás által feltárt trendek vélhetően átalakítják, felpezsdítik a munkaerőpiacot, hiszen az álláskeresőknek már nem kell elköltözniük ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak,

sokkal könnyebben költözhetnek viszont új lakóhelyre a jelenlegi munkahelyük megtartásával.

Emiatt tízből négy munkavállaló komolyan mérlegeli a munkahelyváltás lehetőségét, negyvenhat százalékuk pedig szeretne elköltözni. Az új helyzet azonban nemcsak a munkakeresőnek, hanem a munkaadónak is kedvezhet, hiszen a fizikai távolság kevésbé korlátozza a merítési lehetőséget a munkaerő-toborzásnál, olvasható a Microsoft közleményében.

Az otthondolgozásnak valóban vannak előnyei: például csomó idő van finom ételeket főzni, akár ételmaradékokból is, vagy épp megnézni a legfontosabb magyar divatesemény élő közvetítését munka közben.

(Forrás: MTI)

microsoft | vírus | kutatás | otthoni munka | home office

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés