Sportautók ihlették ezt a bivalyerős szuperjachtot

Megint összefogott az ismert olasz dizájncég a hajógyártóval, az eredmény pedig stílusosnak és látványosnak ígérkezik.

Egy hatvanöt méter hosszú szuperjachtot álmodott meg a Rossinavi és a Pininfarina, a hajó koncepcióját a közelmúltban már be is mutatták a floridiai Fort Lauderdale-ben, egy nemzetközi kiállításon.

Alighanem az esemény résztvevőinek is feltűnt, amikor a SuperSport 65 névre keresztelt szépségben gyönyörködtek, hogy mintha az utakon láttak volna már hasonlót.

Nem tévedtek, ugyanis a szuperjacht tervezésekor sportautók és GT-k jelentették a fő inspirációforrást.

Konkrétan a Pininfarina Gran Turismójának vonásai tűnnek fel a hajón, melyen az elejétől a végéig végigfut egy törésmentes vonal.

Elképesztően erős gélpház felel a vízi száguldásért: négy motorja összesen 2600 lóerős teljesítményt tud, a jacht végsebessége így elérheti a harminc csomót.

A hajón hat kabint rendeztek be, melyekben tizenkét személy fér el, a személyzetnek további hét fülkében biztosítanak helyet. A kényelemért és a fejedelmi pillanatokért fedélzeti medence és pezsgőfürdő felel – a szuperjacht mindkét végében.

A Pininfarina és a Rossinavi nem először egyesítette erejét: legutóbb például két évvel ezelőtt készítettek egy hasonlóan impozáns hajót, az Aurorát. A SuperSport 65 gyártásának kezdetéről és lehetséges áráról még nincs hivatalos információ, bővebbet errefelé lehet megtudni.

Ez is érdekelhet:
Elkészült és bámulatos lett a Lexus első luxusjachtja

Abszolút előkelő hajó, igazi nagypályás darab, lekerekített vonalakkal és elegáns megjelenéssel.

(Fotók: pininfarina.rossinavi.it)

új | luxus | rossinavi | hajó | szuperjacht | SuperSport 65

FOLYTASD EZZEL

Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom