Nincs hova leülni, és éjszaka a táskádat is átkutatják a világ legstresszesebb állomásán

A Fleet Logging nevű cég a világ több metró- és vasútállomását vetette össze az alapján, hogy mennyi kellemetlenséget kell átélnie ott  az embernek.

A kétes értékű győzelmet pedig két hely is kiérdemelte. Az egyik a fehéroroszországi Minszkben található Uručča metróállomás, amely a címben említett jellemzőkkel bír, a másik pedig a prágai Praha-Čakovice.

Minszk

Az Egyesült Államokban az illinois-i Elgin állomáson a legmagasabb a kellemetlen élményekkel kapcsolatos vélemények aránya, és a hely a tisztaság terén is hagy kívánnivalókat, míg Dél-Amerikában a brazil João Pessoa városi vonalrendszerben található Jacaré állomást érdemes elkerülni, bár ez csak feleannyira stresszes, mint az első helyezett.

A Közel-Kelet és Közép-Ázsia legkevésbé idilli vasútállomásait Törökországban és Iránban találjuk, de az İzmirben található Emiralem állomáson is csak 36,4 százalékos a stresszfaktor.

Izmir

Ázsiát és Óceániát illetően az évente 25,46 millió utast fogadó kínai Harbin emelkedik ki, ahol az utasok több mint 76,9 százalékának vannak rossz tapasztalatai. A világ hatodik legstresszesebb állomása és Afrika első helyezettje az egyiptomi Jeddah, ahol 85,2 százalékos a stresszérték.

A kontinensrangsor második helyén holtversenyben a fokvárosi Bellville és a Kongói Köztársaságban található Missafou áll, 58,3 százalékkal.

A botswanai Palapye viszont 4,6 százalékos, figyelemre méltóan alacsony stresszértékkel maga a megtestesült nyugalom.

A londoni Piccadilly Line-on szintén viszonylag nyugodt a légkör, ami 28,6 százalékos feszültségfaktort eredményez, ellentétben a város legstresszesebb vonalával, a Victoria Line-nal, ahol a Blackhorse Road (52,6 százalék), a Vauxhall (49 százalék) és a Finsbury Park (45 százalék) állomások járulnak hozzá leginkább a megemelkedett stresszszinthez.

Nemrég az is kiderült, mely európai reptülőtereken leszünk jó eséllyel nagyon idegesek, és hol haladhatunk át úgy az ellenőrzésen, mint kés a vajon.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

 

vonat | vasút | stressz | vasútállomás

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa