Ezelőtt is szembe kellett nézniük nehézségekkel.
A nyárra minden kínai szállás- és élménylehetőséget levesz az oldaláról az Airbnb, miután az ország zéró Covid stratégiája miatti lezárások ellehetetlenítik az utazásokat.
A cég inkább a kínai turisták külföldi utazásaira fókuszál majd, miután a Kínán belüli foglalások egyébként is csak egy százalékát tették ki a bevételeinek az elmúlt néhány évben.
A külföldre utazó kínai turisták száma még a járvány előtti évtizedben megháromszorozódott, ami 2019-ben mintegy 155 millió utazást jelentett a Turisztikai Világszervezet szerint. 2020 óta azonban igencsak bonyolulttá vált az utazás a távol-keleti országban, és már nemcsak a beutazás, hanem a kiutazás is korlátok közé szorul.
Az Airbnb 2016 óta van jelen Kínában, azóta mintegy 25 millió vendég foglalt szállást az oldalon keresztül. Ugyanakkor egy céghez közeli forrás szerint a foglalások már a járvány előtt is bonyolultak voltak, miután
a vendégek adatait a helyi törvényeknek megfelelően a kínai kormánynak is továbbítani kellett, emellett kiélezett verseny alakult ki a kínai lakásbérlő platformokkal is.
Az Airbnb nemrég jelentette be, hogy több változást is bevezet az oldalán, és áremelkedésekre is lehet számítani.
(Forrás: BBC, képek: Unsplash)
megszüntetés | szállásfoglalás | korlátozások | covid | airbnb
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!