Bulgária felé halad Tóth Péter és barátnője, akikről még novemberben írtunk először itt, a Roadsteren. A pár lakóautóval vágott neki a világnak, és ha minden jól megy, még hosszú ideig tart majd az utazásuk.
Továbbra is úton vannak a Balkánon, immáron lassan fél éve. Éppen Macedónia útjait koptatják, és ezen a héten belépnek Bulgáriába; az lesz az ötödik ország, amit a nem mindennapi túrájuk során komolyabban feltérképeznek a térségben.
"Albániában több mint két hónapot töltöttünk, és bejártuk szinte az egész országot. Az ismert látványosságokon túl olyan helyekre jutottunk el, amiket sokszor a helyiek sem ismertek. Párom, Cili teljesen beleszeretett az országba, és azt hiszem, elmondhatjuk, hogy utazóként kimaxoltuk Albániát" – meséli Tóth Péter, majd átadja a szót a YouTube-ra feltötlött közel négyperces videójuknak, amely tökéletesen összefoglalja újdonsült kedvenc országukban töltött napjaikat.
Péterről és Ciliről egyébként sokat cikkezett a helyi média, videójukat még az albán hírügynökség is bemutatta.
Kalandjaikat itt lehet követni:
Ha netán veszélyes útszakaszt keresel, ezeket ajánljuk, ha viszont inkább szépeket, akkor ezt : az Atlanti-óceán útja képes feltárni előttünk Norvégia minden szépségét, hiszen gyönyörű tengerparti tájakról indulva, változatos szigeteken keresztül vezet el a csupasz sziklákig, ahol megcsodálhatjuk a naplementét. Nem véletlenül tartják sokan a világ legszebb útszakaszának.
(Fotók: Tóth Péter, Fazekas Cecília)
túra | utazás | tóth péter | magyar | albánia | lakóautó
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!