A maszkviselési kötelezettség megszűnése után úgy tűnik, újabb problémával szembesülnek a légitársaságok.
Az American Airlines két év szünet után a hetekben kezdett újra alkoholos italokat felszolgálni a gépein, miután más légitársaságokkal együtt 2020 márciusában felfüggesztette az ételek és italok fedélzeti árusítását. Az átmenet azonban úgy tűnik, nem egészen gördülékeny.
A társaság utaskísérőinek szakszervezete azt kéri, hogy vezessenek be korlátozást, vagyis
két italban maximalizálják a rendelhető italmennyiséget
– legalábbis a turistaosztályon. Attól tartanak ugyanis, hogy az esetenkénti erőszakos viselkedés nem szűnik meg a maszk kivezetésével, viszont az alkohollimit egy plusz biztosítékot jelentene ahhoz, hogy az utasok ne váljanak agresszívvé.
Több légiutaskísérő azonban nem ért egyet a javaslattal, mondván, hogy ezzel leginkább a jó magaviseletű utasokat büntetnék, és jobb lenne az a megoldás, hogy a már túl sokat ivott utasnak egyszerűen csak nem szolgálnak fel több pohárral.
Ráadásul, mint mondják, aki már úgy száll fel a gépre, hogy ivott előtte, annak akár plusz egy pohár is túl sok lehet.
Rövid repülési illemtanunkból kiderül, mit ildomos tenni és mit nem a fedélzeten, itt pedig arról írtunk, hogy milyen szabályokat ajánlott betartani a repülőgépek első osztályán.
(Forrás: Condé Nast Traveler, NBC News, képek: Unsplash, Getty Images)
alkohol | american airlines | alkoholfogyasztás | korlátozás | szakszervezet
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!