Erre számíthatnak azok, akik maszk nélkül nem akarnak repülőre szállni

Sokan örültek annak, amikor az Egyesült Államokban felfüggesztették a kötelező maszkviselést a közlekedési eszközökön, de olyanok is vannak szép számmal, akik inkább kényelmetlenül érzik magukat a biztonsági intézkedés megszűnése miatt.

A közösségi médiában lehetett olvasni olyan hozzászólásokat, melyek szerint maszkellenes hozzáállás mutatkozik meg a repülőkön, sőt, volt, aki úgy érezte, megszégyenítik a maszk miatt. Mint egy elégedetlen utazó írta a Twitteren a Deltának címezve, az utaskísérők azzal üdvözölték, hogy kér-e pezsgőt annak megünneplésére, hogy nincs szükség többé maszkra. Ő viszont úgy érzi, nem ezért fizetett.

Míg a légitársaságoknak sokáig arra az esetre kellett megoldást találniuk, ha egy utas nem akarta felvenni a maszkot, a cégek most azokra gondolnak, akik nem szeretnék levenni azt.

Mint a United Airlines igazgatója, Scott Kirby elmondta, szeretnének olyan opciót találni, ami kompenzálja ezeket az ügyfeleket, például plusz kreditek vagy jegyár-visszatérítés formájában. Mint hozzátette, a basic economy osztály kivételével a jegyeket egyébként extra díj nélkül lehet áttetetni egy másik időpontra.

Robert Isom, az American Airlines igazgatója azt mondta, a légitársasághoz nem érkezett sok visszatérítési kérelem, ugyanakkor hozzátette, felülvizsgálják az irányelveiket, és arra kérik az elégedetlen utasokat, hogy lépjenek kapcsolatba a foglalási irodával, ahol kezelni tudják a panaszokat.

A Delta szintén elmondta, hogy

kompenzálhatják az utasokat, akik elégedetlenek a jelenlegi helyzettel,

de eseti alapon döntenek majd az igények elbírálásáról.

Az európai légitársaságok nagy részénél még fel kell venni a maszkot, eddig a brit Jet2 jelentette be, hogy nem kötelező viselni azt a fedélzetén, a British Airways és az easyJet pedig akkor engedi el a száj és az orr eltakarását, ha az sem az indulási állomáson, sem az úti célon nem kötelező.

Eszerint a kutatás szerint egyébként kissé meglepő, hogyan vélekedik a többség a repülőgépeken kötelező maszkviselésről.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images, Unsplash)

maszkviselés | amerikai egyesült államok | repülő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom