Hiába próbálták meghosszabbítani a maszkviselést, akadt egy kiskapu.
A várakozásokkal ellentétben és a légitársaságok kérése ellenére április közepén még egyszer, május 3-ig meghosszabbította a maszkviselési kötelezettséget a járműveken a CDC (Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ) és a TSA (Közlekedésbiztonsági Igazgatóság).
Azonban alighogy ez megtörtént, Kathryn Kimball Mizelle floridai szövetségi bíró hatályon kívül helyezte a repülőgépekre, vonatokra és repülőterekre vonatkozó rendeletet arra hivatkozva, hogy az
sérti az előírások megalkotására vonatkozó eljárásrendet".
Amíg az ítéletet felülvizsgálják, a maszkviselési kötelezettség nem lesz érvényben.
A fejleményeket kommentálva a United Airlines azt mondta, hogy a légiutas-kísérőik maguk dönthetnek arról, felveszik-e a maszkot, az Alaska Airlines és az American Airlines pedig bejelentette, hogy az orr és a száj eltakarása mostantól nem kötelező a járataikon.
Ha az Egyesült Államokba utaznál, ezzel a fapados légitársasággal ezt gazdaságosan teheted, ha pedig már ott vagy, érdemes megismerned az ország kedvenc autós road tripjeit.
(Forrás: Travel and Leisure, Afar, képek: Getty Images, Unsplash)
amerikai egyesült államok | maszkviselés | maszk | maszkviselési kötelezettség
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!