Megcsillant a remény, talán mégis látjuk újra repülni a háborúban megsemmisült, legendás gépet

A világ legnagyobb repülőgépe volt az An–225 Mrija, amely az ukrajnai háborúban semmisült meg, amíg karbantartásra várt a hosztomeli repülőtéren.

A teherszállítót az 1980-as években az akkor még szovjet Antonov tervezőiroda fejlesztette ki Kijevben, és hatszáznegyven tonnás maximális felszálló tömegével 2022-ben is a világ legnehezebb repülőgépe volt, amellyel akár kétszázötven tonnányi rakományt is lehetett szállítani.

A repülőgépet eredetileg a szovjet űrprogramok kiszolgálására építették,

első útján 1989-ben egy Buran űrrepülőgépet szállított Moszkva mellől a kazahsztáni Bajkonurba. Nem sokkal ezután hosszú pihenőre kényszerült, majd 2002-ben kapcsolódott be újra a vérkeringésbe, ekkor már kereskedelmi funkcióban: száznyolcvanhét tonna élelmiszert szállított Stuttgartból Ománba az ott állomásozó amerikai csapatoknak. A gépet ezután is gyakran vette igénybe az Egyesült Államok és a NATO katonai missziók ellátására.

A gép megsemmisülését az egész repülős társadalom gyászolta, a minap azonban

az Antonov cég Facebook-oldala reménykeltő üzenetet tett közzé,

amelyben a légi közlekedési közösség mellett "a civilizált világ minden, nem közömbös emberét" is megszólítja. Eszerint a nehéz idők ellenére úgy gondolják, hogy meg kell előzni a legendás repülőgépnek, a modernitás egyik szimbólumának a visszafordíthatatlan elvesztését, és el kell kezdeni az AN-225-ös újjáélesztését.

Ehhez pedig szinte minden lehetőség adott a formatervektől kezdve a tudományos és technikai dokumentációig, nem beszélve az Antonov-csapat elszántságáról. Mint a posztból kiderül, csak a szükséges pénz hiányzik, amit most közösségi finanszírozásból próbálnak előteremteni. Ennek érdekében nemzetközi alapot hoztak létre, melynek részletei szintén megtalálhatók a posztban.

A cég azért is reméli, hogy az akció sikeres lesz, mert, mint írja, az AN-225 nemcsak az Antonov, hanem az egész világ büszkesége.

A háború sok területet érinthet a légi közlekedéstől kezdve akár egészen az albérletárakig. Ugyanakkor a szolidaritás kifejezésére is számos ötlet születik.

(Forrás: The Aviationist, Wikipédia, képek: Wikimédia Commons, Pixabay)

ukrajna | Antonov | Mrija | AN-225

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom