Az osztrák 47-es körzet a régió legsokoldalúbb extrémsportos központja

Inssbruckhoz közel, Tirolban találjuk az Area 47 névre keresztelt sportcentert, ahol a legtöbb létező vizes és szárazföldi extrém aktivitást ki lehet próbálni, ráadásul egy helyen. A központ egészen október elejéig nyitva áll, még nem késő egy hosszú hétvégére bepakolni, összeszedni minden bátorságunkat, és kipróbálni, amit lehet. A vadvízi evezés csak bemelegítés, motokrossz, wakeboard, barlangászás, vízi kalandpark vár például vízi ágyúval, blobbinggal. 

2010-ben nyitott meg a multifunkcionális sport- és szabadidőcenter, amely az évek során csak fejlődött és fejlődött, egyre több szolgáltatással hívogatja mindazokat, akiknek nem elég a vízparti lazítás, vagy a bicikliút koptatása. A sportpark nem a semmiben áll és a szállással sem kell különösen bajlódni, mert saját üdülőházakat is felhúztak a területre.

Fa vigvamokban, privát faházakban és apartmanokban is megszállhatunk az Area 47-ben.

Sőt, több vendéglátóegységet is üzemeltetnek, étteremtől a strandos büféig.

A sportok sora szinte végtelen, de ha mégis felsorolásba kezdenénk: rafting, mindez gyermek, kezdő, haladóbb és power kategóriákban. Canyoning: kötéllel ereszkedés, vízeséseken való lecsúszás, sőt, Ausztria legveszélyesebb és legizzasztóbb túráját is bejárhatjuk velük. Ahogy a közepes nehézségű, vezetett barlangtúra is elérhető.

Kezdőtől a profiig haladnak a mountainbike-túráik is, és az ország első fedett motokrosszpályáját is megtaláljuk az Area 47-ben. Tizenhat év az alsó korhatár, és teljesen kezdők is elindulhatnak.

Két nagy területet elkülöníthetünk a sportcentrumon belül: egy szórakoztató, akadálypálya-szerű vízisportos részt, és magát a smaragzöld tavat, ahol a wakeboardosok csúsznak.

Amennyiben részt veszünk bármely túrán, sporteseményen, vagy náluk szállunk meg, a Water Area használatát tartalmazza az ár.

Megtaláljuk még az ország leggyorsabb vízicsúszdáját, de a blobbingot is érdemes kipróbálni, amikor egy óriási felfújhatós párnáról lőjük ki magunkat a vízbe. Apropó, kilövés: ágyúgolyóként is megérkezhetünk a tóba.

Wakeboard-oktatást is vállalnak a kezdőknek, de freeride-csúszást is biztosítanak mindazoknak, akik már túl vannak az első szárnypróbálgatáson, és inkább az elemeken trükköznének. Az egész élményt pedig az Ötztali-Alpokban élhetjük át, hófödte hegyekkel a háttérben, kristálytiszta levegővel, sportszerető társaságban.

Ez is érdekelhet:
Alighanem megtaláltuk a világ legjobb kerékpáros kalandtúráját

Igazi álomszerű helyeken taposhatjuk a pedált, hogy aztán masszázst, frissítő italokat és vacsorát kapjunk, és ötcsillagos szállodában aludjunk.

extrém sportok | freeride | kanyoning | area47 | ausztria | mountain bike

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom