Felkapta a közösségi média és jó úton halad afelé, hogy tönkre is tegye ezt a különleges helyet

A közösségi média jó fotótémákra vadászó megszállottjai megölik a különleges helyeket egy barlangász szerint.

A walesi Gwynedd megye egykor a palabányászatról volt híres, ahogy pedig a kőfejtők bezártak, a helyszín turistalátványossággá vált. Az egyik bánya ráadásul egy egészen nem mindennapi történet miatt híresült el: autóroncsok és kiszuperált háztartási gépek találtak ott végső nyugalomra. Hogy hogyan kezdődött ez az egész, azt jótékony homály fedi, annyi bizonyos, hogy a bánya 1970-es bezárása után nem sokkal indult a trend.

A bányából a kikötőbe vonat szállította a kőzetet, a vonalat 2004-ben turistalátványosságként felújították.

A jelenleg magánterületen található Gaewern palabányában 1820-ban kezdődött a bányászat, majd a közeli Braichgochhal való egyesülése után jóval a huszadik század közepe utánig folyt benne a kitermelés. Alighogy bezárt azonban, két fő kamrájának egyikébe, melyet addigra elöntött a víz, autóroncsokat és elromlott tévéket, hűtőket kezdtek dobálni. A rozsdásodó fémhulladékhalom pedig megragadta a fotósok fantáziáját.

Ma is rengeteg influenszer és érdeklődő keresi fel abban a reményben, hogy sikerül megörökítenie a nem mindennapi látványt.

Azonban mielőtt az ember elérné a helyszínt, először el kell haladnia a halomban álló nejlonzacskók mellett, amelyeket a látogatók otthagytak, miután a cipőjüket védték velük az átázás ellen. Aztán jönnek a graffitik és még több szemét, többek között tengernyi gumicsónak.

Anthony Taylor barlangász nagyon a szívén viseli a barlang sorsát, és nem szeretné, ha teljesen tönkretennék azt turisták. Többek között azt nem érti, ha az emberek azért jönnek ide, mert csodálatosnak találják a helyet, miért akarnák tönkretenni. Több barlangásszal és önkéntessel együtt nemrég nagytakarítást tartottak, és mintegy harminc csónaktól szabadultak meg.

Blaenau Ffestiniog bányája szintén a megyében. Az északnyugat-walesi pala-táj korábban világörökségi státuszt kapott.

Korábbi útjai során egyébként talált már többek között gyermeklábnyomot, szögestalpú csizmát, szerszámokat, bányászkesztyűt és egy 170 éves talicskát ott, ahol annak idején egy bányász hagyhatta.

A férfi küldetésének érzi, hogy megismertesse az emberekkel az egykori bányák értékét és tudatosítsa bennük, hogy egy nap lezárhatják azokat, ha nem vigyáznak rájuk. Mint mondja, nem gondolta volna, hogy tényleg meg kell ezt tanítani az embereknek, de úgy tűnik, meg kell.

A bányák nemcsak Walesben bizonyulnak izgalmas úti célnak: Olaszországban sziklafalba épült bányakikötőnek járnak csodájára a látogatók, de itthon is találunk olyan korábbi bányát, amely egész Európában kuriózumnak számít.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

bánya | wales | közösségi média | Gaewern | utazás | Nagy-Britannia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom