Nemhogy itthon, hanem egész Európában kuriózumnak számít az a park, ami Gánt határában rejtőzik, és mostanában mágnesként vonzza a kirándulókat. A korábbi bauxitbánya vöröses vidékén egy tanösvény is végigvezet, mi pedig Tóth Gergely fotós segítségével elképesztően látványos képeken igyekszünk most bemutatni a rendhagyó helyet.
"Az utazás hiánya és az ebből fakadó agónia miatt fokozottan kutatom a közeli belföldi helyeket, ahol kicsit ki lehet szakadni a folyamatos bezártságból. Így vezetett az utam Gántra, ahová már rég óta készültem, mert még sosem jártam ott"– mondja a képeket készítő Tóth Gergely fotós, aki a közelmúltban az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház keresztjénél járt, ahol a külső és belső terek mellett a kupolát is érintő nagyszabású felújítási munkálatok zajlanak.
Gánt híres bauxitlelőhely volt, a húszas évektől nagyjából negyven évig folyt ott a bányászat külszíni fejtéssel és kézi munkával.
"Az elhagyott bánya színei és formái egészen szürreálisan festenek, igazi marsbéli táj, főleg a magasból vizsgálva" – mesélt némi háttérsztorit Tóth Gergely, akinek munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren, ahogyan egyik vadregényes szardíniai kirándulását is.
Az elmúlt tizenhárom évben kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott, jelenleg fotózással, cinematográfiával, 360 fokos vizuális megjelenítéssel és 3D virtuális séták készítésével tölti az idejét.
Még hogy a szivárványok csak az égen jelenhetnek meg! Ezeken a hihetetlen hegyvonulatokon még látványosabbak. Minden tavasszal pedig bejelentkezik a Budapest legszebb helye címre a Tóth Árpád sétány, a főváros egyik ikonikus helyszínéhez most Kőrösi Tamás fotóival csinálunk kedvet, vélhetően nem lesz nehéz.
(Fotók: Tóth Gergely)
utazás | bánya | nagy sztori | tóth gergely | fotók | magyarország
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!













