Close
Modern és radikális – Bauhaus 100 programok a nyárra

Modern és radikális – Bauhaus 100 programok a nyárra

Itthon épületbejárásokkal, történeti sétákkal és kiállításokkal ünnepelhetjük a Walter Gropius által létrehozott Bauhaus iskola megalakulásának századik évfordulóját. Mutatjuk, hol érdemes a mozgalom nyomába eredni.

Program a mának – Kortárs Nézőpontok, Ludwig Múzeum

A Ludwig Múzeum Bauhaus-centenáriumhoz kapcsolódó kiállítása nem a mozgalom történetét mutatja be, sokkal inkább a szemlélet környezetre gyakorolt hatásaival foglalkozik, és azzal, hogyan befolyásolta a későbbi művészeti irányzatok alakulását. Az 1919-ben alapított iskola nemcsak az építészetet és a művészeteket reformálta meg radikálisan, hatott az irodalomra, a színművészetre és a divatra is.

Az augusztus 25-ig látható tárlaton ötven kortárs művész munkáiban merülhetünk el, akiknek az elmúlt évtizedek alatt a Bauhaus életforma nyújtott inspirációt. Érdemes benézni a kiállításhoz kapcsolódó tárlatvezetésre is, amit minden vasárnap délután négy órától tartanak, a gyerkőcöket pedig Bauhaus színháztáborral várják június utolsó és július első hetében.

Bauhaus 100. Absztrakt Revü – Válogatott művek Weininger Andor hagyatékából, Magyar Nemzeti Galéria

Weininger Andor igazi polihisztor volt: festőként, grafikusként, illusztrátorként ismerték, de mindezek mellett még bútorokat, épületeket és jelmezeket is tervezett. Weininger 1921-ben felvételt nyert a weimari Bauhausba, ennek hatására pedig véglegesen átadta magát a színház világának, és jelmezeket, illetve díszleteket tervezett.

Hagyatékából nyolcvan műalkotás és ugyanennyi vázlat került a Magyar Nemzeti Galériához, olyan alkotók munkáival, mint Moholy-Nagy László és Bortnyik Sándor. A július 28-ig látható kiállítás középpontjában Weininger legizgalmasabb alkotása, az Absztrakt Revü áll, amely egy különleges, színpadi installáció.

re:flex – Kortárs tervezőgrafikai értelmezések a Bauhaus nyomában

Június első hetében nyílt meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszékének kiállítása. Nemcsak a centenárium és az egyetem névadójának vonatkozása miatt, hanem azért is, mert a Bauhaus oktatási és művészeti filozófiája a mai napig nagy hatással van az intézmény működésére.

A tárlaton bemutatkozó hallgatók plakáttervekkel, hang- és webdizájnnal, arculattervekkel – vagyis hagyományos és új digitális technológiák segítségével – mutatják be szeptember 1-ig, hogyan merítenek ők a százéves irányzatból 2019-ben.

Hommage á Bauhaus – avagy Bauhaus ünnep, Fuga

A Fuga grafikákkal, könyvekkel és fotókkal ünnepli a Bauhaus iskola máig fennmaradt szellemiségét, és rámutat a jelenlegi kortárs művészettel közös kapcsolódási pontokra.

Most a Fugában magyar alkotók és francia vendégművészek szerepelnek július 12-ig, majd a kiállítás augusztus végén a Pécsi Galériába utazik, onnan pedig Brüsszelbe – minden állomáson újabb és újabb alkotásokkal kiegészítve.

A Bauhaus fordulat és a Bauhaus falu – tematikus séták a Hosszúlépés.járunk? szervezésében

Ha érdekelnek Újlipótváros Bauhaus épületei és a történetük mögött rejlő titkok, hogy kik voltak az építészek és az építtetők, és miért lett ez a város egyik legfelkapottabb negyede, akkor július 14-én feltétlenül csatlakozz be a Hosszúlépés.járunk? sétájára, amely A Bauhaus falu címet viseli.

Július 20-án és augusztus 24-én pedig a pasaréti Napraforgó utca Bauhaus épületeivel ismerkedhetsz meg a Bauhaus fordulat című program keretében.

Irány Pécs!

Az iskolához jó néhány pécsi születésű alkotó tartozott – mint például Breuer Marcell vagy Forbát Alfréd –, éppen ezért a város tele van Bauhaus-épületekkel, amelyeket egy kétórás séta keretén belül fedezhetünk fel.

Az időpontokat általában az aktuális séta előtt néhány nappal osztják meg, ezért érdemes követni a Facebook-oldalukat, ha épp Pécsre terveznénk kirándulást.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

bauhaus | irányzat | tárlat | pécs | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom